Reszkessetek betörők!

Ahogy öregszem és ahogy minden évben karácsonykor újra és újra megnézem -szigorúan csak az első két részt-, egyre jobban és jobban sajnálom azt a két idiótát. Brutális kegyetlenségek és földöntúli fájdalmak vannak ezekben a filmekben ... persze ... egy Tom és Jerry sem különb semmivel.

Mindenesetre valahogy évről évre egyre inkább a csendre, nyugalomra, biztonságra, a szó szoros értelmében vett meghittségre vágyom ...

Nem kell az erőszak, teljesen felperzsel mindent, ami emberi ...

K&H-s kalandok #3

Az érkezés

7:57

Látom az ajtón a feliratot: Tolni. Lenyomom a kilincset, finoman megnyomom, de meg sem moccan. Kissé tanácstalanul megtorpanok. Végigfutom a nyitvatartási időket, minden nap -vasárnap kivételével- nyolc órai kezdettel ... Hm. Meghúzom alig láthatóan a vállam, lelépdelek a lépcsőről, és hanyagul keresztbe rakott lábakkal leülök a korlátra.

8:00 perckor elkezd zizegni a függöny, a biztonsági őr gondosan elhúzza, majd kinyitja az ajtót. Belépek, köszönök. Megkérdezem tőle, hogyha időpontra jöttem, akkor is kell -e sorszámot húznom. Buzgón bólogat, hogy igen, majd némi hezitálást követően kisilabizáljuk, hogy én lakossági számlák, bankkártyák kategóriában vagyok érdekelt. Az 500-as számot kapom. Megköszönöm, és leülök az ad-hoc módon kialakított várószekcióban.

Hallom a pittyegő hangot, nézem a LED-es kijelzőt, de nem látok rajta semmit. A 2-es fülkébe szólítja a nő az 500-ast, aki én vagyok, csak nem esik le. Végre eljutnak hozzám a gondolatok, és ahogy leerőltetem magam a székre látom, hogy a mennyezetről lelógó monitor listázza a számokat. Legközelebb már majd tudni fogom.

Elmondom, hogy mit szeretnék, és hogy milyen számlacsomagot választottam magamnak. Választásom meg is indoklom: ez hasonlít leginkább arra, amim most van.

A pénzügyi tanácsadó kioktató és lesajnáló tekintettel néz rám.

Elkezdi mondani a marketingszöveget; majd számomra zavaros pénzügyi és számviteli szócunamiba kezd én meg közben azon agyalok, vajon mindenkinél alkalmazza -e ezt a fajta fiskális felsőbbrendűséget vagy csupán arról van szó, hogy a receptorai kritikus retard szintet detektáltak az aurám felől és szükségesnek érzi a racionális felhomályosítást.

Pár üveges pillantás után csak annyit tudok neki felelni, hogy ezt a csomag választom, mert ez hasonlít leginkább a szolgáltatások terén a mostanihoz.

Felhagy a mentális ketrecharccal, rám hagyja a dolgot.

Jó, jöhet a következő lépés.

Vadul pötyögtet a gépén, közben megjegyzi katasztrófikus malíciával, hogy díjkedvezmény nélkül a havi csomagdíj 666 forint ám! Mondom igen, tudom. Hogy oldjam kicsit a kényelmetlenség érzését közöttünk, igyekszem példamutató magatartással bizalmat indukálni, jó stréberként, pár bebiflázott részletet ejtek ki a számon a számlacsomagot illetően. Elismerően pillant rám kissé táskás szemei alól. Közben egy-egy apró, udvarias mosolyt is elejt; az évek során begyakorolt és ráragadt gesztus ez, valódi tartalom és meggyőződés nélkül.

Már vagy öt perce pötyög a számítógépen, amikor megjegyzi, hogy új számlaszám és új bankkártya kell, mert csak így lehet ezt megoldani. Sóhajtok egy nagyot, és arra gondolok, hogy a kibaszott weboldalon akkor miért nem engedte megcsinálni. Hiszen ez nem módosítás akkor, hanem egy teljesen új szerződés létrehozása. Rendben, ülök tovább türelmesen.

Megint öt perc vehemens klaviatúrapötyögtetés, újra megszólal a nő:

-Hát, az a helyzet, hogy mégsem csinálunk újat, hanem az lesz, hogy a bankkártyát kicseréljük egy újra, a bankszámlaszámát pedig megtarthatja. Sóhajtok egyet, rendben, válaszolom.

Közben megint vadul kopácsol a billentyűzeten, és a fél perces szünetek között kifejti nekem, hogy három hónapot kell várni a bankkártyára, míg megérkezik.

-Ide kell befáradnom érte vagy elküldik a címemre? -kérdezem.

-A kártyát kipostázzuk a címére, válaszolja, viszont a PIN kódért be kell majd megint fáradnia irodánkba. Sóhajtok megint. Rendben.

Újabb öt perc gombnyomkodás, ismét megszólal a nő:

-Hát, az a helyzet, hogy mégsem így lesz, mert nem engedi a rendszer. Most azt csináljuk akkor, hogy új bankszámlaszámot hozok létre önnek, a bankkártyáját viszont megtarthatja. Majd gyorsan hozzáteszi, hogy még meg kell kérdeznie a kolléganőjét, hogy ez működik -e így, mert lehet ezt sem fogadja el a rendszer.

Nem nagyon tudok ehhez mit hozzáfűzni, hátradőlök a széken, és a könyököm alatt, az asztalra kiterített műanyaglapra felskiccelt statisztikai adatokat kezdem el olvasgatni, ami arról szól, hogy 2040-re mennyire nem lesz már nyugdíjam. Meghúzom a vállam, diszkréten unatkozom. Kezd melegem lenni.

A bankkártya megtartós sztori indukálja a következő témát, mintegy kényszerűen megtörve a várakozás mocsaras perceit:

-Két automatával is rendelkezünk a városban -mondja.

-Az egyik itt van a szomszédban, mutatok a háta mögé és várok némi helyeselő fejbólogatást. Megkapom azt, egyetemben az üres, pici mosollyal a szája szegletében.

-Van még egy automatánk, folytatja, de ott csak készpénzt lehet felvenni, ennél azonban már feltölthet is, ha akar.

-Igen, láttam át lett alakítva minden.

Megint buzgón helyesel, és az egérkattintgatás veszi át a csend szerepét.

Úgy gondolom rajtam a sor, hogy kierőszakoljak egy tartalom nélküli kommunikációt:

-Ahogy néztem ezeket a csomagokat, és az elém kirakott kis információs füzetre mutatok, úgy látom, ezeket már mind az online világra optimalizálták.

-Igen, így van -mondja; majd megkérdezi: rendelkezem -e ebank hozzáféréssel. Mondom nem.

-Akkor szükségünk lesz egy Elektronikus Azonosítású Banki Szolgáltatásokra vonatkozó szerződésre, közli monoton hangon és a klaviatúra molesztálása alatt egy újabb hatásos marketingszövegbe kezd a középkorú hölgy, és elmondja, hogy a bank életvitelébe is egyre inkább beleolvad az online világ, valamint a környezettudatosság. Ami nagyon fontos!, emellett mindent megtesznek, hogy az ügyfeleknek ne kelljen papírmunkával bíbelődniük, mindent elektronikusan intéznek már!

Namost, ehhez képest a nő saját táblagépe nem akarta betölteni az operációs rendszert, ezért elkérte a kolléganőjét, akié be sem kapcsolt. Úgyhogy kaptam vagy tíz A4-es lapot, amit minden második oldalon alá kellett írnom. Aztán egyszer csak életre kelt a gép, és 6 darab elektronikus aláírást kellett abszolválnom az érintőceruzával. Ugye ezekben az a jó, hogy nem ott kezd el írni (megjeleníteni a pixeleket), ahova a ceruza végét érinted, ráadásul az aláírásodnak nem sok köze van a valósághoz ... de mindegy, ez a 21. század!

Közben megszületik a végső konklúzió: új bankszámlaszám, a mostani bankkártya maradhat.

A régi bankszámlaszámomat azonban meg kell majd szüntetnem, hiszen igényt nem tartok rá, feleslegesen meg ne vonja le a rendszer a havi csomagdíjat, illetve erről a régi számlámról még a megszüntetése előtt át kell majd mozgatni a pénzem az újra (jelentős tranzakciós költséggel). De ezt addig nem lehet megtenni, amíg az új bankszámlaszámomat nem érvényesítik. Viszont ehhez kell néhány nap, a fenti procedúrákhoz pedig újfent be kell fáradnom az irodába, lehetőleg még a jövő héten.
Sóhajtok, már nem érdekel, és nem is vagyok meglepődve a dolgon túlságosan.

Adott egy névjegykártyát a nő, és a lelkemre kötötte, hogy az ott lévő számon hívjam fel jövő héten, hogy megtudjam megtörtént -e az érvényesítés, hogy befáradhassak hozzá, és semmi esetre se kérjek időpontot, sőt, még sorszámot sem kell húznom, majd ő megoldja nekem! Fogalmam sincs, honnan jött ez a fokú nagylelkűség, mindenesetre megköszöntem, elköszöntem, és 50 perc után végre szabadon és kissé izzadtan távozhattam ...

UI.:
Hétfőn reggel hívtam a nőt, bemutatkoztam, elmondtam neki a keddi eseményeket dióhéjban és azt, hogy most miért keresem. Biztos voltam a pozitív válaszban, ugyanis már a látogatásom hetének végén, a telefonomon, a banki alkalmazásban már el tudtam végezni a szükséges beállításokat az új bankszámlaszámommal kapcsolatban.
Kis hezitálás után a nő is rájött arra ki vagyok, majd türelmet kért tőlem, míg megnézi, megtörtént -e az érvényesítés. Pár kattintás, és klaviatúracsattogás után szól a hang:
-Igen, látom minden rendben. Akkor semmi akadálya annak, hogy elvégezzük a szükséges teendőket!
-Jó, rendben, mikor mehetnék?
-Akár most is. Igen, most. Most még kevesen vannak.
-Jó, rendben. Akkor csak simán menjek be és szólítani fog, ugye?
-Micsoda??? Nem nem, dehogy!!! Húzzon egy sorszámot ...
Sóhajtás.

Végül is, mentségére legyen szólva, tényleg nem voltak akkor sokan, leszámítva egy neveletlen kis lárvát az anyjával együtt. Tényleg hamar sorra kerültem, és öt perc alatt elvégezte a szükséges teendőket, így aznap nem lehetett panaszom semmire.

Arara Battery-Free Bike Lights

Arara Battery-Free Bike Lights a legújabb, nagyüzemi gyártásba még nem került bicikli-kacat, amiről ki-ki a maga módján eldöntheti mennyire hasznos és szükséges találmány.

A technikai részletekbe nem túlságosan elmerülve azt mondhatjuk, hogy ez nem más, mint egy modern, 21. századi kerékpár dinamó. Vagyis majdnem.

A szerkezet lelke egy neodímium mágnes, amit elöl és hátul kell rögzítenünk a megfelelő villákra, a küllőkön lévő a mágnes előtt elhaladó, így a körmozgás hatására mágnesesből elektromos energiát nyerő kondenzátor pedig feltöltődését követően kezd el fényt kibocsátani.

Hatféle (fehér-kék-zöld-sárga-narancssárga-piros) szín közül választhatunk. Nem teljesen tiszta, de valószínűleg egy elem, csak egyféle színű fényt tud kibocsátani, így, amennyiben más szín után ácsingózunk, azokat külön-külön, egyesével kell beszereznünk és ráapplikálnunk a küllőkre. Minél több küllőt aggatunk tele ezzel az alkatrésszel, annál összefüggőbb és észrevehetőbb fénysugárral tudunk részt venni a közlekedésben. (Elméletileg vagy kettő vagy négy darab világító szenzort tartalmazó csomag közül választhatunk.)

A szerkezet víz és porállóságot hirdet, ami azért is fontos, mert a mágnes hajlamos a korrózióra. Legalábbis mintha ezt olvastam volna.

Két változatban kapható; ezek az A5 és A200 fantázianevet viselik jelenleg.

A különbség a fény felépülésében keresendő.

A5 esetén a fény néhány másodperc alatt teljes kapacitással villan fel, megállást követően pedig ugyanilyen gyorsasággal huny ki.

A200 esetén több métert kellünk megtenni míg a küllőre szerelt kis objektumunk elkezd fényt kibocsátani és eléri teljes kapacitását, cserébe megálláskor legalább ugyanennyi ideig illuminál még a minilámpa ...

Személy szerint érdekes, és technikai szempontból izgalmas kiegészítőnek találom, de mint ahogyan megfogalmaztam: kiegészítő. Az előre felszerelt fehér és a hátra applikált piros, LED-es fényforrásokat, valamint a láthatósági mellényt szerintem nem tudja helyettesíteni. Inkább parasztvakító szemkápráztató fícsör, semmint valóban gyakorlati haszonnal rendelkező találmány.

De mindenki eldöntheti mit gondol róla.

K&H-s kalandok #2

Az internet

Hatalmas betűkkel hirdeti az oldal az 'online számlanyitás' lehetőségét.

Nagyon megörültem ennek, hiszen nem kell feleslegesen ülnöm az irodában, bugyuta kérdésekre válaszolnom és amúgy sem kell jópofiznom a dolgokat milliomodjára elmondó és ettől már elfásult, életunt ügyintézőkkel, hanem egy füst alatt megoldhatok mindent.

Hát nem.

A lakossági számlaigénylés lapon, az alapadatok szekcióban már jön a pofon.

A szédüléses rosszullétet nem más, mint a 'van már bankszámlád a K&H-nál?' kérdés gerjeszti fel bennem. Kiválasztom az 'igen, van már számlám' rádiógombot, és még egy szempillantás alatt végig is fut agyam membránjain a kielégítő felismerés, hogy ezzel akkor még rövidebb idő alatt abszolválhatom a számlacsomag-módosítást.

Hát nem.

Nagy betűkkel és nagy sajnálattal tudatja velem a rendszer, hogy meglévő számlacsomag esetén nincs mód arra, hogy elvégezzem ezt a műveletet. Elkezdenek sorjázni a szemem előtt a betűk, szavak: 4 egyszerű lépés, pár perc és Önnek nincs más dolga, mint befáradni az üzletünkbe, ahol minden készen várja ...

Kezdődik a fejvakarás, rápillantok a gyakori kérdések szekció K&H-s megfelelőjére, ahol a következőket olvasom:

'Mit tegyek, ha már rendelkezem a K&H Banknál bankszámlával és K&H minimum plusz számlacsomagra szeretnék váltani?'

'A K&H minimum plusz számlacsomagra váltáshoz keresd fel a hozzád legközelebb eső bankfiókunkat, melyet térképes keresőnkkel könnyedén megtalálhatsz.'

Ami érdekes, hogy a korábban szinten nagy betűkkel és elánnal hirdetett 'online időpontfoglalást' itt valamiért nem népszerűsítik. No, de én nem vagyok rest, rákattintok a 'kapcsolatok' linkre a jobb felső sarokban, majd jöhet az időpontfoglalás:

Már megint az idő; két perc alatt elintézhetem, hirdeti a system. Jól van, már a második oldalon kisebb bajba kerülök, hiszen konkrét 'számlacsomag-módosítás' lehetőség nincs, ezért kiválasztom a 'számlavezetés' opciót, mint egy szót, ami legjobban körülírja, lefedi valódi céljaimat.

A következő lehetőség a 'hol', vagyis a településed bankfiókjának kiválasztása, ami azért érdekes, mert nem mindig választja ki a rendszer a megfelelő üzletet. Igazából egyiket sem választja ki. Kijelzi a hozzád legközelebb eső bankot, de hiába kattintasz rá a térképen, nem történik semmi. Legalábbis nálam nem történt. Ezért az irányítószámot kell a térkép feletti rubrikába beírni, majd a felugró lehetőségek közül a hozzád legközelebb esőt kiválasztani az utcanév alapján. Ha nem így teszed, kattintgathatsz napestig, nem fog a következő oldalra ugrani, amíg te rá nem jössz, hogy szar a rendszer, és manuálisan be nem pötyögöd a megfelelő címet.

Nah, végül is siker. Találok egy időpontot szeptember tizenegyedikére (kedd), nyolc órára. Remek nap ez egy bombasztikus berepülésre a pénzügyi szféra területén ...

Key Titan Carabiner

Key Titan Carabiner egy minimalista dizájnt követő, frappáns kulcstartó, mellyel egyszerre lehetünk trendik és tudhatjuk csendes biztonságban a különböző fém nyitó-eszközeinket. 

Akaszthatjuk az övcsatunkra vagy akár az általunk rendszeresen cipelt táskára is, amennyiben szeretünk veszélyesen élni.

A titánból készült váz időtálló minőséget sugall, bár -mint minden esetben- itt is a mindennapos használat fogja majd igazolni avagy cáfolni a hangzatos marketingmantrát.

Háromféle méretben kapható, ami gyakorlatban a rá akasztható kulcsok számában nyilvánul meg.

Kiegészítő (és parasztvakító) funkciói között találjuk a csavarhúzó képességet, -amennyiben egy MacGyver-t meghazudtoló komplett bitkészletet is magunkkal cipelünk-, illetve egy sörnyitót, amely mára már mindenképpen egy elcsépelt fícsörnek tekinthető.

Mindenesetre 26 dollárért (plusz postaköltéség), máris a zsebünkben vagy annak közelében tudhatjuk.

K&H-s kalandok #1

Az előkészületek.

Úgy adódott, hogy 13 év után (milyen szerencsés szám) megszűnik az általam használt számlacsomag és még az év végéig választanom kell a rendelkezésre álló nekem tetsző ajánlatok közül; -legalábbis ezt írták a levélben, amit kaptam a banktól még nyár közepén.

Felkerestem a bank oldalát, hogy végignyálazzam görgessem a lehetőségeket.

8 opció állt rendelkezésre, aminek a jelentős része inkább a fiatalokat célozza meg, illetve azokat az egyéneket, akiknek a mondén köreibe nem valószínű, hogy valaha is bekerülök.

Kettő maradt, amiből úgy gondoltam, hogy a K&H minimum plusz számlacsomag felelt meg leginkább a jelenleg még használt banki szolgáltatásaimnak.

Igyekeztem mindent alaposan végigolvasni, hogy ne nyúljak mellé és ne érjen meglepetés.

A főbb jellemzői:

-havi csomagdíj 666 HUF;

-éves kártyadíj a második évtől 2456 HUF;

-havonta az első 2 készpénzfelvétel ingyenes K&H ATM-ből;

-K&H ebank ingyenes;

-K&H mobilbank ingyenes;

-bankkártyás vásárlás interneten, bel- és külföldön díjmentes.

A csomagdíj 179 forinttal olcsóbb (845 HUF), az éves kártyadíj pedig 3109 forinttal (5565 HUF) az általam évekig használt trambulinos számlacsomaghoz képest. Szóval ezen a téren elég jól járok.

Ezzel a 'havonta az első 2 készpénzfelvétel ingyenes' dologgal kapcsolatban már volt homály, és nemcsak nálam, hanem az ügyintéző néninél, valamint a bank irodájában ülve az elém rakott kis reklámfüzet információnál is. (Mint minden esetben a zavart a gyakorlat és az általa rólad lenyúzott bőr oldja fel: 10 000 forintonként levon 60 forint tranzakciós költséget a kedves bank, szóval ennyire ingyenes az első két készpénzfelvétel.)

Mindenesetre erre a dologra annyira nem feszültem rá, mert elsősorban az internetes lehetőségek érdekeltek ...

Ádám almái

Egy film, ami felszínesen szemlélve úgy tűnhet, mintha csupán a valóságot keverné a misztikával  és/vagy a vallással; ugyanakkor ebben a műben pont annyi a transzcendentális adalék, ami még nem okoz hasmenést. Az elegy tökéletesen emészthető.

Ez csak az egekig magasztalt Halálsoron film kapcsán jutott eszembe, amely értelemszerűen ehhez az alkotáshoz nem kapcsolható, de folyton eszembe jut, hogyha valamilyen természetfeletti dolgot akarnak keverni a valósággal, drámai keretek között. Számomra az a mű hiteltelen, nem rossz, csak hiteltelen. Misztikusnak túl drámai, drámának meg túl misztikus. Nincs meg az arány.

Egyszerűen nem konzekvens.

Ádám almái más. Ott ez rendben van; legalábbis számomra.

Szerintem ez a film a Jó/Rossz ellentétet, Istent és az Ördögöt, a vallást kiegészítő eszközként használja. Ezzel teszi pikánsabbá, élesebbé a történetmesélést; nem elhanyagolható, de mindenképpen egy másodlagos vonal. Egyfajta vakvezető kutya a nézőnek, egy keret a nyomatékosabb mondanivalóhoz.

Érdekes helyzet a templomban lakók személye; véleményen szerint a piás, nőkkel/nőket erőszakoló kövér manus és a rablógyilkos paki és a többi személy, akik sötét múltjáról nem sokat tudhatunk meg, nem moshatók össze Ivannal.

Ivannal akarta ellenére történtek kegyetlen és megalázó dolgok, míg a többiek azt az utat választották. Ivan valódi áldozat. Az ő alakja pontosan azért annyira tragikus és szívbemarkoló; sajnálni és szánni való egyszerre. A vékony, esetlen test, a szandál, a fekete rövidnadrág, a föld színeit tükröző ing és pulóver kombó, a kisfiús jólfésültség csak rátesz még egy lapáttal lesajnáló érzéseinkre.

Fáj nézni az ő karakterét.

Ha pszichológiai oldalról vizsgáljuk a személyét, ugyanezekkel az érzésekkel szembesülhetünk. A trauma hatására elzárja a rossz emlékeit (hogy ez mennyire tudatos és mennyire véletlen, nem derül ki), amelyek súlya alatt valószínűleg mindenki testileg és lelkileg egyaránt megroppanna (bár nem tudjuk, a nővére hogyan halt meg, de valószínűleg promiszkuitása is a gyerekkori traumákkal magyarázható), és amivel hosszú távon senki sem tudna együtt élni. Még ő sem, ezért tagadja le/meg a valóság megismerését, felelevenítését, elfogadását.

A földöntúli fájdalmat nem tudná feldolgozni.

„Valamilyen formában itt mindegyikünk megtalálta Istent.”

Megindító, hogy ennyi kegyetlen viszontagság után is az életet választotta, feleséggel, gyerekkel, akiknek valószínűleg mindazt meg akart adni, ami neki nem adatott meg, és megvédeni mindattól, ami őt tragédiaként érte, de még ezt sem hagyta a sors, a Teremtő, az Isten ... Persze erről nem sokat tudunk meg a filmből, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ez volt a végső momentum ahhoz, hogy elszeparálja az emlékeit.

Adam személye nagyon érdekes. Az ő múltja is érdekfeszítő lehetne, bár nem a történet szempontjából, hiszen a cím ellenére, ez a mű nem Adamről szól, hanem Ivanról. Adam miért került börtönbe, mi az az elementáris düh, gőg és gyűlölet ami benne van? Miből táplálkoznak ezek az érzések, milyen történésekből, tragédiákból fejlődtek ki? Mi teszi őt Ivan ellenségévé, a Gonosszá? Ugyanakkor -bár ellentmondásosnak tűnhet-, számomra Adam inkább valami groteszk, komikus karakternek tűnik végig a műben, nem tudok rá kegyetlen zsarnokként tekinteni. Nem tudom, hogy ez szándékos -e, így akarták -e láttatni karakterét a filmben, vagy belőlem hiányzik valami, hogy személyének valódi kegyetlenségét átéljem.

„Itt azt írják, te neonáci vagy.

Nem ez az első dolog, ami eszembe jut, amikor rád nézek.”

Számomra nem egyértelmű a párhuzam Luciferrel. Adam egy agresszor, ésszel, intelligenciával, erővel és bizonyos fokú egoizmussal, ami azért érdekes, mert egy, csak önmagáért elő ember nem tud változni egyik pillanatról a másikra (legtöbbször sohasem); viszont ebben a filmben ez megtörténik. Isteni csoda?
Szóval, Adam valóban annyira rossz? Valóban agresszor? Hiszen célja az igazság, a valóság megismertetése a többiekkel (még akkor is ha eszközei durvák és primitívek), akik mindezt letagadják. Ironikus vonulata a dolognak, hogy pont ez az a tagadás az, ami keretek közé szorítja a templom lakóit, akik így tudnak uralkodni magukon.
Viszont Ivan tagadása teljesen más. Ahogy írtam, ő valódi áldozat és azt hiszem erre jön rá Adam is.

A villámcsapás az utolsó csepp Adam tagadásának és gonoszságának poharában, akkor a fényes villámcsapással szinkronban megérinti a szatori ereje és onnantól kezdve meglátja a valódi embert, az őszinte, maszk nélküli, hitevesztett, megtört, fájdalommal és magánnyal teli embert, és rádöbben saját magára és tetteire is.

Azt gondolom a film végső konklúziója ebben a pillanatban írható le:

nem szabad elvenni az emberek hitét, bármi legyen is az
(természetesen az erkölcsösség keretein belül!)

Különös adalék a filmben Ivan megölése (szándékosan használom ezt az igét). Egyszerre érezhetünk igazságtalanságot, ugyanakkor megkönnyebbülést is. Ivan végre megszabadul/felszabadul az élet súlya alól, a rá kirótt büntetéstől. De valahol, legbelül mégsem érezzük mindezt igazságosnak, helyesnek. Csupán egy keserű, fájdalmas és érthetetlen cselekedet az, amit látunk, amivel senki sem nyer, amitől senki sem érzi jobban magát. Mintha kapnánk egy újabb, jogosulatlan terhet a nyakunkba. Egy lelkiismeretfurdaló büntetést.

---

Én a húszas éveim első felében nagyon gyűlöltem a vallást és a vallásos embereket. 

18 éves koromig rendszeresen jártam templomba, minden vasárnap, valamint havi rendszerességgel gyóntam. De sosem éreztem azt, hogy az Isten vagy Jézus vagy bárminemű szent engem annyira szeretne. Folyton csak azt éreztem, hogy büntetnek és bűnhődnöm kell valamiért, amit el sem követtem. Nem éreztem sajátomnak sem az eredendő bűnt, sem a saját magam által elkövetett bűnt, már csak azért sem, mert jó tanuló voltam és jól, és tisztességesen viselkedtem az emberekkel és a szüleimmel, nem rongáltam, nem rosszalkodtam. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kellett fegyelmezni.

A templom számomra mindig idegen hely volt, hideg és rideg. Hogy fel kell állni, hogy le kell ülni. Hogy le kell térdelni, hogy fejet kell hajtani. Hogy imát kell mondani, hogy hálát kell adni. Ahol szó szerint félni kell az Urat!

Ez gyerekként még szignifikánsabb érzés, amelyről most felnőtt fejjel már tudom, hogy túlzó volt, de akkor ezt még nem értettem és azt sem értettem, hogy miért hisznek az emberek egy olyasvalamiben, egy olyasvalakiben, akit nem láttak még soha és azt sem, miért kell és miért akarják szolgálni. Akiről csak mendemondák vannak. Miért nem hisznek a tudósoknak, a kutatómunkáiknak? Azok kézzelfogható, létező dolgok. Miért mondják azt, hogy most már Isten kezében vagyunk! A sorsom a saját kezemben van. Igen, kell egy megfelelő környezet, megfelelő emberekkel, hogy az lehessek, aki vagyok, hogy megmutathassam az értékeimet, hogy lássák és elismerjék, azok, akik nem irigyek rám ... Miért mástól várják el a csodát? Miért nem maguktól. Mitől félnek? Mitől kell félni? Miért kell félni egyáltalán? Nem értettem.

Nem értettem, aztán rájöttem egy idő után, hogy ezen emberek egy része fél, nem ért dolgokat, vagy túl buta vagy túl naiv és kell neki valami, amivel palástolhatja/megmagyarázhatja a számára érthetetlent, megmagyarázhatatlant. Az idegent. Ugyanakkor nyilván nem pusztán ezek csak az okok. Rendkívül szerteágazó az emberi jellem. Bárki bármikor megtalálhatja bármiben a boldogulása kulcsát.

De most már tudom, hogy ezek az emberek így élnek, nekik ez a HIT. Őket ez teszi azzá, amik. Ők ennek a hitnek köszönhetik azt, hogy értelmet tudnak adni az életüknek.

Lényegtelen, hogy ki miben hisz. Kell lenni valaminek, ami értelmet ad az életének. Legyen az bármi. A gyűjtőfogalma legyen csak: HIT. Bármilyen hit, bármiben való hit.

És ez az, amit nem szabad elvenni semmilyen embertől sem, mert ha az nincs, akkor nincs rendszer, nincs biztonság, nincs nyugalom, csak zavar és kétely és bolyongás, sötétség és fájdalom ...

Embertelenség, üresség, kiégettség és félelem.

A lét értelmetlensége.

Fidget Cube

Emlékszem, anno a középiskolában kezdődött az a már-már kényszeresnek mondható szokásom, hogy lábujjhegyen hintáztattam a lábam. Fel-le, gyorsan; egyre gyorsabban. Mostanra ez már egyáltalán nincs meg. Akkor eléggé zavart, sokszor nem is tudatosodott bennem, hogy csinálom, csak akkor, amikor már annyira gyors volt a mozgás, hogy kezdett begörcsölni a lábam, vagy a mellettem ülő osztálytársam rámszólt, hogy hagyjam már abba.

Persze az, hogy ő a nyelve végére helyezett nyáltengerből lőtt ki miniatűr buborékocskákat, eltalálva másokat, mindezt önmaga szórakoztatására, az nem volt probléma. Egyedi képességét undorítónak tartottam.

Aztán volt még egy osztálytársam, aki mellé magyar órán ültettek, aki hobbiból zenélt: dobos volt. Nála a hiperaktív viselkedészavar minden formája megnyilvánult: egyfolytában pofázott, a kezével vagy az abban lévő dologgal hol az asztalon, hol a combján dobolt; egyszóval mindene járt, egyfolytában, megállás nélkül. Képtelen volt megülni a seggén. 

Kurvára idegesített, az meg méginkább, hogy a tanárnő engem baszott le, engem hívott ki hangosan olvasni a tábla elé, akárhányszor az az elmebeteg verbális szófosásba és/vagy fizikai konvulzióba kezdett. A mentálisan hánytatott jellemű embereket már akkor sem merték elővenni.

Ehhez még hozzájött a szüleim tökéletességre törő nevelése, elvárása: a mindenből csak az ötös elfogatható mentalitás, a 'mindenkinek szót kell fogadnom, mert igaza van, én meg még gyerek vagyok' attitűd és kész is volt az én kényszeres (pót)cselekvésem. (A másik a csokifüggőség, amire még sosem gondoltam úgy, mintha az valaminek az okozata lenne, de talán itt helytálló eme felismerés. A cukor iránti beteges függéséggel a mai napig küzdök, hol több, hol kevesebb sikerrel.) 

Sajnos túl későn sikerült felfognom, hogy ki vagyok és mi a jó nekem; hogy képes vagyok önmagamtól gondolkodni, problémákat felfogni, megoldani (sokkal jobban, mint a diplomás emberek) és hogy van egy olyan képességem, ami talán nem sok embernek.

Olvasgatva az ajánlásokat, ezt a stressz-kockát, mint ahogy a kifejezésből következik, olyan helyzetekben javasolják, ahol teljesíteni kell. Érdekes egyébként, mert hogyha nekem alkotnom kell, akkor éppen az, amire nincs szükségem az a stressz, és egy ilyen idegkocka nyomogatása. Akkor nekem nyugalom kell, csend, hogy tudjak gondolkozni és teljesíteni.

Vicces, ironikus helyzetnek tűnhet. Nem tudom valójában mennyire az.

Én akkor kattogtatom a tollam végét, húzok kupakokat fel és le csettenő hang kíséretében az ujjaim végéről, hogyha unatkozom, hogyha olvasok, hogyha zenét hallgatok; egyszóval abszolút lényegtelen, a teljesítménytől/teljesítéstől független helyzetekben, amikor csak vagyok. Különös módon ez megnyugtat, bár ezt sem csinálom rendszeresen, csak hogyha a kezembe akad valami bisz-basz.

Kíváncsi volnék, ezzel a kacattal milyen élethelyzetekben babrálnék ...

Revolights

Egy újabb biciklis innovációs megoldás vakíthat el bennünket, ha szembenézünk a Revolights fantázianevű kiegészítővel, amely kellően-küllős-küllemmel fényesíti nemcsak drótszamarunkat, hanem különc feltűnési viszketegségben szenvedő személyiségünket is.

Jó, de miről van szó?

Négy darab, LED-es gyűrűről, amelyeket a bicikli kerekeire kell applikálni. Az első kerékre kerül egy pár, ami fehér színű LED-eket tartalmaz, a hátsó kerékre pedig a másik pár, amely már piros LED fénnyel tájékoztatja a többieket jelenlétünkről.

A fehér fénysort az első agyra rögzíthető akkumulátor látja el energiával (állítólag akár 4 óráig).
További fontos elem az első villa valamelyikére helyezhető gyorsulásmérő (ami a jeleket fogadja a gyűrű felől), és ami azért felelős, hogy az adott ledek közül mindig az a néhány világítson, amelyek szembenéznek a forgalommal, illetve a hátsó kerék esetén, lassításnál/fékezésnél felvillantsa a hátsó kerékre rögzített piros ledsort.

Érdemes megnézni a videót, a vizuális használati útmutatóval sokkal érhetőbbé, egyértelműbbé válik ez a futurisztikus tartozék.

Személy szerint rendkívül elmés ötletnek tartom mindezt, viszont a kivitelezést már körülményesnek érzem. Persze, aki szeret babrálni a kerékpárjával/kerékpárján vagy szimplán csak egy buherálós, pepecselős fajta, annak ez egy nagyszerű élmény lehet, de nekem valahogy túlkomplikált, időigényes és esetlen ez az eszköz.

Egyáltalán nem tűnnek strapabíróknak ezek a gyűrűk (úgy látom, műanyagból vannak-nyilván, hiszen számít a súly), és felhelyezésük sem mindig sikerül elsőre: a csavarokkal történő finomhangoláson túl egyéb korrekciót is igényelnek (például kézi erővel kell megfeszegetni, hogy kellő pozícióba kerüljenek); valamint abban sem vagyok biztos, hogy masszívan a helyükön maradnak, hogyha belerongyolunk egy-egy nagyobb kátyúba, vagy ne adj isten macskaköves úton hasítunk.

Az, hogy a gyűrűből kiinduló drótokat (amik nem gyengén vastagok), a küllőre (vagy egymásra) tekerve kell eljuttatni az agyra szerelt akkumulátorhoz, marhára illúzióromboló, arról az esztétikai blamáról nem is beszélve, amikor az akkutartót három, a gyorsulásmérőt pedig két darab kábelkötegelővel kell a kerékpár megfelelő részéhez erősíteni.

A minimalista, letisztult kerékpárdizájn, meg az egészséges stílusérzék rút megcsúfolása ez.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy egy nagyobb tempónál a bölcsőbe pattintott, egyébként meglehetősen nagy darab akkumulátor, nem fog -e kirepülni (persze értem, ezért kell a forgásiránnyal ellentétesen felhelyezni a bölcsőt) ha végigpattogunk egy agyonfoltozott úton és beakadni a villa meg a kerékküllők közé, megvalósítva egy jó nagy pofáraesést.

Ez a videóból nem derül ki, de úgy sejtem, hogy a hátsó piros ledsort üzemeltető akkumulátort a hátsó kerékagyra kell rögzíteni, viszont így már redukálódni fog a kompatibilis kétkerekűek száma.

A videók alapján a fényerő sem meggyőző és engem, egy idő után lehet hogy zavarna ez az állandó, fluoreszkáló gumikerék, bár lehet mindez csak megszokás kérdése.

Ki-ki döntse el, mennyire érné meg neki ...

Tavaszi kert #4

Mygdal Plant Light

Amikor az ember először hall a Mygdal projekt „természet-feletti” innovációjáról, úgy érezheti, hogy fehér szkafanderbe bújt tudós emberkék az emberi szem elől ezidáig kéjes irigységgel elzárt, valamint felsőbbrendű szaktudással nevelt gyermekeiket prezentálják most reflektorfényben LED-fényben az inkompetens nagyérdemű elé.

Futurisztikus tulajdonságok fluoreszkálása vakíthat el bennünket, amikor azt olvassuk, hogy kifejlesztettek egy olyan lámpát, amiben növényeket nevelhetünk. Mégpedig egyetlen egy gombnyomással! Amikor felkapcsoljuk a villanyt.

Ugyanis a búra egy miniatűr, önfenntartó ökoszisztémaként működik, ami a földivel teljesen megegyező üvegházhatást biztosít, s amiben a valódi Napot egy mesterséges LED-es fényforrással helyettesítették, ami egyébként egy lépcsőház eldugott sarkát is bevilágíthatja másodfoglalkozásként.

De itt még nem ér véget a technológiai csűr-csavar. Az álló lámpás kivitelt egy különleges, elektromosan vezető üvegbúrával látták el, ami ezáltal feleslegessé teszi a drótozást. Állítólag.

BioLite CookStove

A BioLite CookStove morális koncepciója gyakorlatilag ugyanaz az, mint a CampStove esetében, azzal a különbséggel, hogy ez valamivel kevesebb innovációs kényelemmel szolgál, ami tulajdonképpen nem probléma, mert elsősorban sütésre/főzésre lett kihegyezve.

A leírás alapján négy darab kis kúler található benne, amik a lángok nagyságát, erősségét szabályozzák egy előlapi nyomógomb segítségével, annak megfelelően, hogy csupán a lefagyott ujjainkat szeretnénk -e felmelegíteni, avagy sütésre, ne adj isten, forralásra éreznénk késztetést.

Természetesen a nagyobb teljesítménynek komolyabb akkumulátorhasználat az ára.

És itt el is érkeztünk egy fontosabb momentumhoz, mégpedig ahhoz a tényhez, hogy ez a koncepció önmagát nem képes utántölteni, ezért vagy feltöltjük otthon és így visszük utunkra vagy vásárolunk hozzá a kínálatból egy napelemes töltőt. (Hogy a gyakorlatban ez utóbbi milyen hatásfokkal és gyorsasággal dolgozik, főleg felhős, esős időben -ismerve az otthoni majdnem két órás konnektoros töltési időt-, az már más kérdés.

Mindenesetre elmondhatjuk, hogy a CampStove méltó párja lehet, rögtönzött survivor ambícióink kielégítésére ...

BioLite CampStove

A BioLite CampStove a természetbevágyó embereknek kínál modern múltbarévedést, úgy hogy az ősemberi primitívséget konvertálja át 21. századi kényelemre.

Szó szerint, hiszen szakszóval élve egy 'termoelektromos generátor' a technikás tábortűzünk fő motivációja és innovációja egyben.

Ez a szerkezet képes a hőt elektromos árammá átalakítani: miközben ételt vagy italt melegítünk, telefont vagy egyéb elektronikus eszközt tölthetünk vagy működtethetünk vele.

Nyilván nem kell Paksot megszégyenítő amperleadásra gondolni, de a hétköznapi kütyük vagy egy USB-s LED lámpa működtetésére kiválóan alkalmas lehet, ami nem rossz dolog a semmi közepén a természet nyers ölén.

Ami fontos: önmagát nem fogja tudni begyújtani, mivel a generátor mellett csak egy ventilátor található benne (ami a levegő és ezáltal a tűz táplálásáért felelős és amit egyébként szintén a generátor lát el energiával), tehát valamilyen tűzgyújtásra alkalmas eszközről mindenképpen gondoskodnunk kell.

Hogy mindezek a tulajdonságai kiváltják -e a súlya és az ára iránt érzett averziókat, azt ki-ki maga döntse el ...

Baby Nessie Tea Infuser

Ha a teafilter már unalmas és inkább valami extrémebbel szeretnéd felspanolni a teinnel szemben rezisztenssé vált receptoraidat, akkor próbáld ki Nessie-t!

Figyelem!

Kreatív hatóanyagot tartalmaz!

Könnyen függőséget okozhat!

The Inflatables

Joshua Allen Harris számára minden zacskó egy potenciális áldozat elmélyének kreatív oltárán. Képlékeny lépésekkel halad előre, hogy az egyre több és több plasztik-puzzle ragasztószalaggal történő összegyógyításával megteremtse legújabb jópofa, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató, olykor groteszk teremtményeit ...

POLIGON Foldable Sculptures

Rodrigo Solorzano/N&R FOLDINGS and Matthew White kooperációjának zseniálisan eredeti és minimalista terméke a Poligon termékcsalád, vagy inkább nevezzük állatcsaládnak. Nyakunkon a -valószínűleg érdemi megállapodással nem záruló- klímacsúccsal nagyon időszerű ez a háromdimenziós kirakó, mely egyszerűsége ellenére megőrzi, felismerhetővé teszi ihletőjének identitását, miközben áttételesen utal a globális klímaváltozás állatokat érintő hatásaira.

Mindegyik fém-élőlényt több elemből álló, lapos lemezek formájában kapjuk meg, melyeket a metál-perforáció mentén kell óvatosan a kívánt írányban meghajlítani (minden élőlény megalkotásához kapunk videós segítséget és gondolom amikor megvásároljuk, akkor szövegesen írt hajtogatási útmutatót is). A különálló részek, a lapokon rögzített apró mágnesek segítségével tapaszthatók egymáshoz, ezzel létrehozva a végleges formát.

Az oldalon érdemes szétnézni, meghökkentő például a véglegesen összeillesztett fém-bálna méretét látni ...