Út(v)iszonyok szerinti vezetés

Egyirányú utca. 1 cm hó. 18 km/h. A tempó halálos.

A fékezést a zebra előtt 100 méterrel kezdi meg. Érthető. Ilyen lendület mellett bármi megtörténhet.

A gépjármű egy részét betakarja a friss reggeli hó. Nem tudom mennyire zordak a látási viszonyok az utastérből kikémlelve. A lámpái egyáltalán nem égnek. Még DRL sincs.

A tempó halálos.

A türelmetlenségi indexem haláli.

Nem előre megyek, hanem hátra. Én kocsival, te meg agyilag.

Azon gondolkodtam, hogy mit érezhet az a harmincas apuka, aki látja, hogy rajtam kívülálló okok miatt kényszerülök tolatni (hogy kiengedjek egy nőt, aki az iskola előtti parkolóból akar kifordulni az úttestre a gépjárművével inkább kevesebb, mint több sikerrel), és beáll egy mozgó kocsi mögé. Szóval szépen, lassan, csúsztatott kuplunggal az úttesten gurulok a rám merőlegesen parkoló autók sokasága mellett, és milyen jó, hogy így tettem, mert a három általános iskolás, alsós kislányával ez az agytröszt faszán beáll a kocsim mögé.

Már jóval korábban megkezdem a manővert, az araszolást és mindezek ellenére ő úgy érzi valamiért, hogy a járdáról neki az úttestre kell lépnie a három kis Lottival és lehetőleg pont egy mozgó gépjármű mögé. A semmiből bukkannak fel és mire a csipogó megszólal már én is látom őket és azonnal a fékre tudok lépni.

Bent hagyom rükvercben a váltót, hogy lássa (ha eddig nem látta volna) mit akarok, mi az elképzelésem, ugyanakkor a féken is ott van a lábam, hogy lássa, látom őket, és addig nem folytatom a manővert, amíg el nem lépnek a kocsi fara mögül ...

És mit csinál az agytröszt?

A három kis Lottival beáll az autó mögé ... és áll ... és csak áll az idiótája.

Váltó hátramenetben, lábam a féken ... direkt hagyom így ... várok ...

Hátha kapcsol az idiótája. És nem. Csak áll a három kis Lottival, meg nem mozdulna ez a nyomorék ...

És csak áll és áll és áll ...

Nem mozdul.

Nem mozdulok.

Direkt nem csinálok semmit, hátha valami szikra gyúl fenséges elméjében, valami az agy helyzetfelismerő részében aktiválódik ... de nem bazmeg ... az ott neki egy tiltott övezet, korlátozott sebességű zóna, behajtani tilos tábla, a logikus gondolkozástól elzárt terület ...

Áll és áll és áll.

Már vagy egy perce küzdök a nyomorulttal.

Nem tudom eldönteni: simán csak ki akar velem baszni és férgeskedik vagy tényleg ennyire hülye.

És ameddig nem engedtem le az ablakot és integettem a debiljének, hogy menjen már, mert nekem tolatnom kell, hogy az a másik szerencsétlen, az a nő, aki előbb rakta be a kölykeit a kocsijába, nem tud kitolatni a szaros autójával, mert valamiért a három autónyi távolság közte meg közöttem nem elegendő, akkor meg sem mozdul ...

Aztán meg néz a féreg, jelentőségteljesen benéz az ablakon és csóválja a fejét, mintha az én hibám lenne mindez.

Hihetetlen.

Bizalmi elv

Szoktam mozogni. Gyaloglás, futás, kerékpározás a repertoár; ezeket rotálva alkalmazva, amelyből a bicikli áll az első helyen, aztán a gyaloglás, végül a futás, ez utóbbit teszem legkevesebbszer. Rövid távon (értsd egy-két hónap, hetente egyszer-kétszer 3-4 kilóméter) jólesik, de ha ennél tovább húzom, már nem adja azt a jóérzést, mint az elején. Nem tudom miért van ez, gondolom megvan a magyarázata ennek is. Nem fáj tőle semmim (ha becsületesen bemelegítek), nem szúr semmim, erővel-levegővel simán bírom, mégis, hosszabb távon inkább fáradtságot, nyűgöt, fásultságot tapasztalok. 

 

Ilyenkor átváltok a maradék opciókra: gyaloglásnál a táv ugyanaz, biciklizésnél 12-19 kilóméter, változó (kedv és szélerősség függvénye) ... Az, hogy hetente hányszor teszem ezeket, úgyszintén változó, átlagosan heti kétszer, de van, hogy minden nap. Valamiért ennél a két mozgásformánál nem jön elő az a fajta enerváltság, mint a futásnál, lényegtelen hányszor, meddig csinálom. Gondolom terhelésélettani vizsgálattal meg lehetne mondani, mi a baj, már, ha ezt annak illik nevezni. Nem készülök semmire, magam miatt szoktam csinálni ... semmi különös.

 

Szokásos hosszas bevezetőm egy teljesen más aspektusra irányítom ...

Gyalogolni, futni mindig a határban szoktam: vagy a mezőgazdasági gépek által használt (szervízútnak meglehetős túlzás lenne nevezni) murvás, földes, építési törmelékes kerékcsapákat használva, amik egy komoly téli olvadást vagy bármilyen esős időszakot követően elképesztő agyagos-mocsárrá alakulnak, így teljesen használhatatlanná válnak ezen fapados hóbortok űzésére.

 

Ilyenkor marad a gépjárművek által használt aszfalt. Miután volt pár halálközeli élményem az öntudatosan rosszindulatú Fittipaldik vezetési technikáinak köszönhetően, igyekeztem olyan szakaszt találni, ahol nem kell az árokba ugorva kommandóznom a sebesség bajnokai miatt ...

Így esett a választásom a várost elkerülő autóutat híd üzemmódban kiváltó útvonalra. Friss aszfalt, tökéletesen egyenletes, murvás, másfél méter széles útpadkával. Tökéletes hely. 

 

Én aktív, figyelmes résztvevője vagyok környezetemnek, hiszen sosem tudhatom mikor áll meg mellettem egy 'szia-uram' stáb egy gyorsinterjúra azzal kapcsolatban mi lapul a zsebemben és hogy a szalagkorlátnak nekitámasztott kerékpár (azzal tekerek ki a határba) az enyém -e (és nincs-e valami rajta, ami eladó -e). 

 

Én voltam egyébként úgy 15 éve az első egyén, aki ezt az útszakaszt rekreációs céllal vette birtokba, azzal a különbséggel, hogy akkor még igen szar állapotban volt és nem volt az autóutat elkerülő része, mivel akkor még autóút sem volt. Mára sok minden (meg)változott.

Azóta minden anyaszomorító valamiért úgy érzi, hogy itt kell futnia, crossfitedzéseket tartania, wellness-gyalogolnia az út közepén és még sorolhatnám. És itt a lényeg: az út közepén. Olyan egoista (nem az átlag hanem) mindenki, hogy azt hiszik az egész forgalmi sáv az övék ... Hát, nem. Valahogy megértem az autósokat is, hogy egy idő után besokkalnak az egésztől, de jó lenne, hogyha nem engem okolnának ezért. Ugyanis én vagyok az egyelten egy, aki ha látja a szemből a közeledő ilyen-olyan kategóriába sorolható járműveket, azonnal lehúzódik az útpadkára. És nem az úttest széle felé eső részre, hanem a másik oldalra, az árok felőlire.

 

És itt a lényeg, amire ebben a nagy karakterfosásban ki akartam lyukadni ...

 

Amikor gyalogolok és futok és kibukkan a fejem a horizontból, illetve szemből mondjuk egy autó szélvédője, látom a jármű mozgásából: a vezető enyhén mozdít a kormányon. De nem a felező felé, hanem az útpadka irányába. Valószínűsíti: én is olyan vagyok, mint a többi. Egy, az öntudatos debilek közül, akiket móresre kell tanítania. De nem. Én a jófiú vagyok. Kecses őzgida szökkenéssel átpattanok a sárgás-kavicsos, csak a számomra fenntartott kis privát kardiósávomba ... Látszik a belső égésű fémbódén, előítéletes kapitánya meglehetősen elbizonytalanodik. Ilyenkor néhány másodperc tétovázás következik, majd látványosan, a szélvédő mögött is jól látható, elnagyolt kézmozdulatokkal csavar egyet a kormányon a driver és sokszor nemcsak a felezővonalat félig átlépve, neeeem, hanem teljesen, a másik forgalmi sávba kihúzódva kerül ki.

 

Ezeken a elnagyolt gesztusokon két meghatódott, szentimentális könnycsepp letörlése után az arcomról, mindig sokat mosolygok ...

 

Zebra? Algebra? Enigma?

Az esetek 99%-ban mindig megállok a zebra előtt. Nekem nem esik nehezemre. Nem okoz problémát. Sőt, egyetlen egy gyalogostól sem várom el, hogy felgyorsítsa a lépteit vagy akár megköszönje. Hiszen neki van elsőbbsége. Persze, ha megteszi, int vagy biccent, az jólesik.

 

De mostanában van egy újfajta trend, én ezt régebben nem tapasztaltam:

 

Amikor közeledek a zebrához és elsőbbsége van (és lényegtelen van -e közlekedési lámpa (ami zöldet mutat! vagy sem) és megállok, főleg az idősebb fószerek ... felháborodottan vágnak pofákat, húzogatják a vállukat, folyamatosan mormolnak valamit az orruk alatt, aztán meg vadul hadonásznak a kezükkel, hogy menjek már ... aztán ahogy továbbhaladok a visszapillantó tükörben látom, hogy átkel.

Még talán valami értelme lehetne is a dolognak, hogyha nem várnák meg, míg pont oda nem érek a felfestéshez és meg nem állok teljesen; pedig már messziről látja az autót, azt is látja, hogy elkezdek lassítani, látja, hogy ránézek ... ilyenkor is inthetne ... de nem, meg kell várnia azt a pillanatot, amíg pontosan oda nem érek a zebra elé és meg nem állok teljesen.

Vannak alternatív gyalogosok is, akik kutyával állnak meg a zebra előtt. Jövök az autóval, látom, hogy folyamatosan, a megvetés és a világfájdalom különös egyvelegével néz már régóta, én pedig megállok. Erre vagy esetlen, mutogatós ektivitizésbe kezd, amiből ki kell hámoznom: nem akar átkelni, menjek már tovább vagy egyszerűen csak hátatfordít. De mindezt csak akkor, amikor pontosan oda nem érek a gyalogátkelőhöz. De addig folyamatosan néz. Tudja, hogy jövök, látja, hogy látom és elkezdek lassítani. Nem tudom felfogni, mennyibe kerülne neki, ha már kezdettől fogva hátat fordítana vagy csak oldalvást fordulna egy kicsit... és akkor tudnám a szándékát avagy a nem-szándékát.

 

Van olyan is, amikor megállok a zebránál és intek, menjen át. Erre elfordítja a fejét. Vagy hogy látom hogy rám néz, pont abban a pillanatban, amikor megállok a zebra előtt intek neki, de abban a pillanatban elkapja a tekintetét és minden irányba forgolódik, ezt nézi, amazt, felnéz, forgolódik, turkál a táskájában, vakaródik. Mintha valami viselkedés és/vagy figyelemzavaros gyerek lenne, de ez felnőtt...

 

Akkor vannak olyanok (fiatal vagy idősebb, tökmindegy), akik a zebra előtt pletykáznak vagy a nyugdíjasok, akik a gyalogátkelőhely-táblát viselő oszlopnak támaszkodva pihennek meg, viszont szintúgy a forgalom felé fordulva a testükkel folyamatosan bámulva az emberre ...

 

Azon, hogy a lendületből közlekedő, sértett-öntudatosra fújt gumiabroncsú biciklisek a számukra kialakított kerékpársávok helyett a zebrát használják vagy az, hogy a fiatal lányok és fiúk fülessel és/vagy telefonnal a kezükben, amiből fel sem néznek, körültekintés nélkül simán kilépnek vagy kikerékpároznak az autó elé a gyalogosátkelőnél, azon már meg sem lepődök...

Arara Battery-Free Bike Lights

Arara Battery-Free Bike Lights a legújabb, nagyüzemi gyártásba még nem került bicikli-kacat, amiről ki-ki a maga módján eldöntheti mennyire hasznos és szükséges találmány.

A technikai részletekbe nem túlságosan elmerülve azt mondhatjuk, hogy ez nem más, mint egy modern, 21. századi kerékpár dinamó. Vagyis majdnem.

A szerkezet lelke egy neodímium mágnes, amit elöl és hátul kell rögzítenünk a megfelelő villákra, a küllőkön lévő a mágnes előtt elhaladó, így a körmozgás hatására mágnesesből elektromos energiát nyerő kondenzátor pedig feltöltődését követően kezd el fényt kibocsátani.

Hatféle (fehér-kék-zöld-sárga-narancssárga-piros) szín közül választhatunk. Nem teljesen tiszta, de valószínűleg egy elem, csak egyféle színű fényt tud kibocsátani, így, amennyiben más szín után ácsingózunk, azokat külön-külön, egyesével kell beszereznünk és ráapplikálnunk a küllőkre. Minél több küllőt aggatunk tele ezzel az alkatrésszel, annál összefüggőbb és észrevehetőbb fénysugárral tudunk részt venni a közlekedésben. (Elméletileg vagy kettő vagy négy darab világító szenzort tartalmazó csomag közül választhatunk.)

A szerkezet víz és porállóságot hirdet, ami azért is fontos, mert a mágnes hajlamos a korrózióra. Legalábbis mintha ezt olvastam volna.

Két változatban kapható; ezek az A5 és A200 fantázianevet viselik jelenleg.

A különbség a fény felépülésében keresendő.

A5 esetén a fény néhány másodperc alatt teljes kapacitással villan fel, megállást követően pedig ugyanilyen gyorsasággal huny ki.

A200 esetén több métert kellünk megtenni míg a küllőre szerelt kis objektumunk elkezd fényt kibocsátani és eléri teljes kapacitását, cserébe megálláskor legalább ugyanennyi ideig illuminál még a minilámpa ...

Személy szerint érdekes, és technikai szempontból izgalmas kiegészítőnek találom, de mint ahogyan megfogalmaztam: kiegészítő. Az előre felszerelt fehér és a hátra applikált piros, LED-es fényforrásokat, valamint a láthatósági mellényt szerintem nem tudja helyettesíteni. Inkább parasztvakító szemkápráztató fícsör, semmint valóban gyakorlati haszonnal rendelkező találmány.

De mindenki eldöntheti mit gondol róla.

Redná

Valahogy szánalmas érzéssel tölt el az a helyzet, amikor elkezd esni az eső és a város túrahuszárai egyből megjelennek a fostos Ladáikkal, a tíz éves, török neppertől vásárolt, tekertórás Audijukkal, és az egyéb, tákolt szarjaikkal, hogy a néhány éve újraaszfaltozott, kiszélesített bitumenen drifteljenek, gumit égessenek, meg csak úgy céltalanul, padlógázzal bégessék a motort és csattogtassák a kipufogót. Mindezt délután 5 órától este 11 óráig. Általában.

Persze egy rendőr sincs ilyenkor a környéken.

De egyébként meg tök mindegy, ha nem esik, akkor sincs.

És ez a városközponttól néhány száz méterre, ahogy a rendőrségtől ugyanúgy.
Ennyi.

Mercedes Benz’s Shape-Changing IAA Car

A Mercedes futurisztikus külsejű gépe az idei Frankfurti Autószalonon debütált, és elsősorban aerodinamikai fejlesztéseire próbálta meg felhívni a figyelmet. (IAA=Intelligent Aerodynamic Automobile)

Egy konnektoros hibrid prototípussal van dolgunk, tehát a hagyományos benzin/dízelmotor mellett egy villanymotor is helyet kapott az autóban. A környezettudatosság égisze alatt javítani próbált fogyasztáscsökkenést pedig a hibrid rendszeren kívül KITT Hot Pursuit módjának alternatív megvalósítása is segíti: speciálisan kialakított aerodinamikai elemek nyílnak -szó szerint- az autó elején és hátulján.

Nem kerül tömeggyártásba, egyszerűen inspirációmerítés célbájól tárták a nagyérdemű és az arra érdeklődő szakemberek elé.

Bike Balls

A Bike Balls számomra a be nem határolható kategória, már ami a frappánsságát és/vagy az elmebetegségét illeti.

Egy szilikonházba zárt LED-es biciklilámpáról van szó, amit úgy tudunk bekapcsolni, hogyha finoman megnyomjuk a zacsit; lehet morzsolgatásra is életre kel, nem tudom.

Nem sok információt találtam róla a specifikációt illetően; elméletileg elemmel működik, amit már a tatyival együtt megkapunk, tehát valószínűleg nem a manapság oly divatos napenergia működteti. Az, hogy hogyan, milyen módon lehet elemet cserélni, hogyha az lemerül, talány, már csak azért is, mert vízállónak hirdetik a fordított szívecskét, szóval a bonthatóság ezt a képességét hogyan érinti, megint csak enigma marad.

Állítólag mellékelnek hozzá egy külön szalagot, amellyel megakadályozhatjuk, hogy a LED-es tojások túlságosan himbálózzanak.

Piros színben vásárolható meg a villogó, valamint folyamatos fénnyel irizáló műherezacskó.

A legújabb keresgélésem szerint 17 USD-t kell érte fizetni.
(És hogy ezt miért éppen nővel kell reklámozni, marhára nem értem. Ennyire pride-i a hangulat?)

Kétkerekű Mad Max

Előfordul, hogy a szokásos, bejáratott, oda 6 vissza 6 kilométeres távon nem csak a környezet által felállított nehézségekkel kell megküzdenem, hanem mondjuk az elkerülő építése során felmerülő egyéb nemkívánatos anomáliákkal: a sóderszállító, ami leszorít, a sóderszállító, ami kivág eléd; a lánctalpas markoló, ami, miközben egy helyben áll, elmebeteg körhintába kezd hatalmas vasmarkával, és kis híján megskalpol.

Vannak öntudatos földművesek traktorjaikkal, utánfutóikkal, amikről a szélrózsa minden irányában szállingóznak az aktuális rakományuk dirib-darabkái; személygépkocsik és azok vezetőik, akik inkább padlógázzal, tíz centire a kormányrudadtól húznak el, semminthogy besoroljanak mögéd arra az öt másodpercre, míg a szembejövő autóst elengedik; a különböző, négy -illetve többkerekű járművek által feltört aszfalt, tele bitumen-aszteroidamaradványokkal, amik a gumikerekek alá szorulva lövedékként kistartolva akarnak visszajutni az űrbe és a szemgolyódat kiközösítve a koponyádba; vannak olyan teherautósok, akik éppen melletted adnak jó nagy gázfröccsöt, hogy a fekete szmogködben pislákolhass zavartan; na és persze a szél, és gépjárművek által felvert hatalmas porfelhők, amik viszont az éjjeleidet keserítik meg, amikor az álmodból levegőt kapkodva, felriadva konstatálod, hogy az asztmás vastüdőt nem csak úgy képzelted.

Persze azért vannak rendes tagok is, de nem ezek dominálnak. A Trabantosok és a Suzukisok mindig kihúzódnak a szemközti sávba, ha előznek például, sőt, még indexet is használnak, még akkor is, ha senki sincs kilométeres közelben. Általában a szemetesautót vezetők, illetve a Pannon Víz munkatársai is kellő távolságot tartva hagynak le.

Bár utóbbi kettő talán azért is teszi meg ezt a gesztus, mert én rendszeresen lehúzódok, mikor jönnek dömperjeikkel, és látom, hogy a szembesávban, az államalapítás több, mint ezer éves szittya lendületét hozó autós 'baszok rá, elférek' üzemmódban veret kormánya megett.

Így mindenki jól jár: a kocsik elférnek, nekem meg megmarad az életem.

Viszont van egy különös alfaj. A motorosok. Akik sufnituning szarjaikkal csutakgázon, üveghanggal visítva húznak el melletted, jelentőségteljesen érzékeltetve nemkívánatos lényed, miközben olyan kékes-szürkés füsttel telítik el a levegőt -és a tüdőd-, ami még Hong Kong légszennyező képességével is vetekszik. Ugyanakkor bizsergető kárörvendéssel tölt el az a szituáció, amikor lerohadnak az út szélén, és kétségbeesetten próbálják berúgni az időközben csalitosba bújtatott belső égésű drótszamaraikat. Mert ilyenkor valahogy annyira nem büszkék tákolmányukra. Miközben az izzadt homlokukról lecsurgó izzadságcseppekkel ritmusosan szuszognak vasemlősük mellett, én egy elfojtott mosolygással, léha eleganciával tekerek el mellettük.