A bádogos

Panaszkodik az öreg, nyugdíjból kellett visszajönnie újból a munka világába. Panaszkodik, nincsenek szakemberek. A fia is mellette tanulta ki a szakmát, de elvágyódik belőle. Nincs, aki vigye a mesterséget. Csalódottság és düh visszhangzik szavaiból. Nem tudom eldönteni az öregről: valójában a pénz miatt tért -e vissza vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy muszáj valamit csinálnia -és ebben tényleg jó, valljuk be!-, mert különben pár nap eltelte után értelmetlenné válna az élete és azon nyomban elpusztulna.

 

A siránkozó aurájának másik felét a gyors testi hanyatlására vonatkozó állandó nyavalygás és az önsajnálat unikumos-kávés-pálinkás leheletű monológja tölti meg. Mutatja a köszvényes kezeit. Valóban borzasztóan néznek ki, fogalmam sincs hogyan tud azokkal egyáltalán bármit is megfogni. A térde hasonló állapotú, csikorogja. Azt nem mutatja meg. 

 

Egész életét a magasban töltötte, mondja, de ma már csak akkor mászik fel a létrán bárhová, ha nagyon muszáj, illetve, ha egy adott magasságnál feljebb már nem kell. Kérdem, segítsek -e valamit cipelni. Nem kell. Lassan, bicegve, körülményesen cammog; vele egykorú kocsijának csomagtartójáról levett szürke, kopott létrájával a vállán. Minden egyéb feladatot daruskocsival végez. (Jó pénzügyi munka-kapcsolatot ápol Martinnal, tudom meg, ő megbízható...)

 

December, kint 0 fok, az északnyugati szél meglehetősen élénk. Az északi oldalon dolgozik, ezen az oldalon a szél sokkal jobban csíp. Martin -kezében a darut irányító kis dobozzal- teljesen kivan. Látszik, hogy a mai napját nem így képzelte el. Rosszkor, amúgy is rossz passzban érte az ukáz. Az innivalót és az ingyenes mellékhelyiség használatát dacosan elutasítja. Az öreg szintúgy, három kávét már elfogyasztott, nem kell neki több, másféle meg mégúgyse. Majd pajkosan elmosolyodik és közli, hogy bár nagyon sok helyre kellene mennie még ma (hétköznap délután 3 óra 30 van épp), de ma már biztosan nem fog eljutni sehova. Ez a lemezelés teljesen kivett az erejéből (és a kedvéből is), viszont a hazaérkezés utáni több pohár pálinka elfogyasztásának közelgő eseménye bűntudat nélküli melegséggel tölti el ráncos arcát... (Martin orcájára hasonló derű költözik, amikor megtudja, hogy nem az öreg intézi a daru használati idejének fiskális tranzakcióját, hanem szabad kezet kap, hogy ő szabja meg két és fél óra árát 32 000 forint értékében...)

 

Szakibácsi bézs félcipőt, bő, szürkésfehér nyári nadrágot visel, továbbá egy fehér trikót és egy szürke tavaszi kabátot, ami félig van csak begombolva. Ősz mellszőrzete aranynyaklánca társaságában kéjes megjelenést kölcsönöz neki, pofátlanul borzolja a hideg, fagyos decemberi szél. Csupasz, durva, bőrkeményedéses kezét semmi sem védi, görcsös ujjai között a vörös lemez és a kopott akkus csavarhúzó magabiztosan dolgoznak...

 

Ezek a lemezek az örökkévalóságig tartanak, ezekkel nem lesz baj sosem!, kurjantja, miközben a magasból, a hó gyanánt hulló pár centis kis vágott lemezdarabokat szedegetem ...