A rendszerMEGVÁLTÓ

Magyar Péter, a rendszerMEGVÁLTÓ és az őt körüllengő hájp.

A műsorokban, interjúkon -ahol a közös párbeszéden és az emberek szemének felnyitásán lenne a kiemelt hangsúly, amit ő oly' fontosnak tart- klisékkel dobálózik (amelyek, még ha igazak is), nem tud bizonyítani, így csak szánalmas és üres vádaskodás marad az egész. Ha végleg szorul a hurok, egyszerűen odébbáll, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Szánalmas.
Pont, mint a liberálnáci mentalitás. Pont olyan, mint egy narcisztikus elmeháborodottal együttélni. Elfordítom a fejem, ez a legegyszerűbb problémamegoldás. Nem vagy velem, akkor ellenem. Neked az ő szabályai szerint kell játszanod, de neki betartani semmit sem kell, mert neki ez jár és amúgy is, mert CSAK. Ipi-apacs! Megvagy! Mindig te vagy az agresszor!

Fölényeskedő, fenyegető, agresszív; nem tudom ez mennyire a valódi énje vagy egy részben felvett szerep: mindenesetre úgy viselkedik, mint egy tahó, mindent jobban tudó tizenéves, serdülő kamasz, akit még senki nem vert szájba, aki pusztán a spontán erekciójával és azzal a betonbiztos hittel, hogy a saját szarjából is tud várat építeni, úgy gondolja: a világot is meg tudja vált(oztat)ani. Sajnos ez nem így van.

Lepaktál az amerikai demokrata érdekeket kiszolgáló eu-s rezsimmel ... mennyire marad hiteles a megváltó szerepében? Értem, hogy ez politika és valahova állni kell, de ... Ez nem zavarja a híveit? Az sem zavarja az átlag proletár (és itt a mentalitásra utalok) magyart, hogy márkás holmikban flangál? Neki lehet? Bocsánatos bűn? Milyen fejet fognak vágni a hűséges szavazói, amikor majd odaállnak elé piszkos lábbal és arra kérik őfőméltóságát, hogy oldja meg szakadt sarujukon a rojtos fűzőt? De SzentPéter még csak le sem néz, észre sem veszi őket. Hajtja a felsőbbrendű hübrisz... Az is a gonosz narancsrendszer hibája lesz? 

Pont azokat szólítja meg ezzel a mentalitással, akik ugyanolyanok mint ő. Gyűlölettel teli, gondolkozni nem tudó és nem akaró, a közösségért még a kisujjukat megmozdítani sem hajlandó, csak nekem legyen jó, büdösszájú emberek.

És ebben az az igazán szomorú, hogy semmi sem változott. Ugyanaz a gyűlölettel és félelemmel agymosott brigád fogja hatalomra juttatni, akik az elődeit is. A különbség innentől kezdve csak az lesz, hogy egy másik szőrös dákót cupákolhatunk ... Valamint onnantól kezdve már a háború és a migránsok is kopogtatni fognak a gatya nélküli, őszülő szőrszálakkal borított, aranyeres seggünkön...

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése