Szoktam nézni Formula 1-es hétvégét értékelő műsorokat; hallgatni mindennapi politikai híreket, történéseket kitárgyaló podcastokat, vlogokat; számítógépes játékokat vagy zenei albumokat vagy élő koncerteket, háborús eseményeket (szóban vagy írásban) kiértékelő, elemző „szak”értőket. Vagyis csak azt hiszik, hogy azok. Hívhatjuk akár 'kritikusoknak' is őket. Most ez amúgy is divatos, hatásvadász, modern és egyben elcsépelt egy szó.
Valójában semmi nem történik; vagyis de: A 'SEMMI' TÖRTÉNIK. Csak fossák a szót a semmiről. Lényegtelen, hogy mi a téma. A szófosás megy, semmi több. Hihetetlen, hogy ma ez újságírás, tájékoztatás vagy nem tudom minek kell mindezt nevezni. Az illető vagy illetők ugyanazt elmondják, amit én is láttam a két szép szememmel és hallottam a két szép fülemmel, szóról szóra, a tévében, egy blogban, egy vlogban, az éterben, a csillagok között, tökmindegy. Az esetek döntő többségében semmi plusz tartalom, semmi kiegészítő információ, semmi objektív technikai elemzés, semmi érdekes adalék nincs. Csak egy összecsapott, ledarált valami.
(Az, hogy sokan nem képesek értelmesen, egybefüggően beszélni, hebegés-habogás, dadogás nélkül összerakni egy értelmes mondatot, azon már meg sem lepődök.)
Mi a lényeg egyébként akkor? Meglegyen az aktuális felületen a nézettség, a kattintás? Kiélhesse önjelölt szakértőnk a szófosási kényszereit, grafomán perverzióit? Bizonyos gazdasági/politikai oldalak/érdekek utasításainak kiszolgálása?
Döbbenetes és ijesztő.
Ez ma a kommunikáció és médiatudomány?
Anno sokat néztem TED-es előadásokat. Sok érdekes és jó témákat dolgoztak fel. Aztán valamikor a 2010-es évek kezdetén nagyon furcsa dolgok kezdtek el történni a világban és ezáltal ezen a területen is.
Már nem a tartalmon volt a hangsúly, az objektív tájékoztatáson, hanem a személyes meggyőződésen (ami sokszor egyéni sértődöttségekből, csalódottságokból, gőgből, egoizmus és nagyképűség keverékéből (és sokszor hozzá nem értésből) fakadt), és ezzel párhuzamosan a hitelességet/objektivitást átvevő, helyettesítő, kiváltó, a minél látványosabb, minél szemfényvesztőbb prezentáción, prezentációkon...
Olyan, mint a politikában (és sajnos ma már tulajdonképpen mindenhol) az argumentum ad hominem: nem az igazságról, a valódi problémáról beszélünk, ellenkezőleg: elmismákoljuk szándékosan, nyíltan, nem is titkoltan a másik testi-lelki megaláztatásával elterelve a szót a valódi, a valós problémáról.
Egyszerűen nincs valódi, hiteles információ. Nincs valódi, igaz párbeszéd. Nincs VITA. Nincs egy ring, ahol összeütköztethetnénk az érveinket. Ma már minden mesterkélt, érdekvezérelt és hamis.
Vagy velem vagy, vagy ellenem. Nem lehet független, objektív tájékoztatás. Valahova mindenképpen állni kell. Így elveszik az egyensúly...
Ráadásul ma, a 21. században már mindenki megmondhatja, kimondhatja kiről, miről mit gondol és más kiről, miről mit gondolhat. De persze egyenlőek vagyunk és szeressük a másikat. Mindenki annyira kurvára érti a világot, az életet, a párkapcsolatokat, a női nemet, a férfi nemet, a sáros kis pocsolyákban tenyésző különböző élőlényeket...
A sok szemét között elveszik az igazi információ...
Egyáltalán én ki-vagyok? Mit is csinálok tulajdonképpen most? Merre tendálnak szavaim, gondolataim? Én most melyik oldalon állok? Ki vagyok én?
Kész kabaré az egész. Csak ez nem színdarab, ez a valódi élet.
Valódi élet? Biztos?
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése