Nos, befejeztem a Maffiózókat.
Kevés sorozat van, ami képes lekötni; ez például az volt (legalábbis egy darabig). Meglepően jó alkotás, meglehetősen konzekvens, racionális (már ami a történet koherens vezetését illeti (egy darabig), nem a szereplők viselkedését és tetteit) és persze nincs benne egy igazán szerethető karakter sem, akivel egy jóravaló, jólelkű, naiv tévénéző azonosulni tudna; de hát ... az átlagember, ha nem is megy el ilyen szintű tettlegességekig, mint a sorozatban, pont ilyen szarkavaró szardarab, egy hazudós, sunyi, érdekvezérelt ösztönállat. És ugye a gonosz a vonzó ... Ezzel lehet és tud azonosulni az átlag. Ezt lehet eladni.
Tegyük hozzá gyorsan: ez a sorozat csak azért lehetett ilyen jó, mert azokban az években rendezték. (A Harmadik műszak sem lehetett volna jó, ha 10 évvel korábban vagy 10 évvel később próbálják meg elkészíteni; és ahogy nyomot hagyott a gyártáson a sajnálatos szeptemberi terrortámadás, úgy a The Sopranos sorozatot sem kerülte el ... De ez egy másik történet.)
Tegyük hozzá gyorsan: ez a sorozat csak azért lehetett ilyen jó, mert azokban az években rendezték. (A Harmadik műszak sem lehetett volna jó, ha 10 évvel korábban vagy 10 évvel később próbálják meg elkészíteni; és ahogy nyomot hagyott a gyártáson a sajnálatos szeptemberi terrortámadás, úgy a The Sopranos sorozatot sem kerülte el ... De ez egy másik történet.)
Most már értem, honnan az ötlet, hogy miért hullottak az emberek, mint a legyek a Vad motorosokban és honnan az erőszak a Totál szívásban (nekem tetszik ez a címfordítás). De akár fordítva is megfogalmazhattam volna ezt a mondatot, ugyanúgy megállja a helyét.
A házon belül, a konyhai jeleneteknél egyébként mindig azt hittem, hogy a Rém rendes család hardcore változatát nézem; egy sitcomot.
Bizony nagy emberi tragédiák vannak a sorozatban. Rámutat, hogy mindennek ára van; és hogy az élet bűnözőként mennyire kiszámíthatatlan, céltalan, mennyire a pillanatnak él minden, mennyire a pillanattól függ minden (és minden tisztességes cselekedet értelmetlen, mert ha egyszer fejest ugrunk a szarba, onnan már nincs kiút, nem hazudtolhatjuk meg magunkat; azok vagyunk, amik, nem tudunk (meg)változni).
Igazi érzelmi ringlispíl, csak itt nem fent és lent van, hanem lent és még lentebb...
Valahol borítékolható a sötét végzet ... ami miatt egyszerre érezzük az igazság és az igazságtalanság, a remény és reménytelenség furcsa, bűzös, hányingerkeltő, csüggedt, kiábrándult és fásult keverékét.
A Vad motorosokkal ellentétben itt van logikusság, racionalitás a forgatókönyvben... Itt nem azt érzem, hogy egy tizenhat éves kangörcsös pszichopata tinédzser írta volna.
Számomra a sorozat valahol a negyedik évaddal kezdett el hanyatlani, de valahogy mind a negyedik mind az ötödik évad a közepe és vége felé felszívta magát (bár sokszor előre kiszámíthatóak voltak a történések); sőt még ide venném a hatodik évad első felét akár.
--------
Hogy mi történt a hatodik évad közepe táján, azt elég nehéz értelmezni.
Egy-egy rész között viszonylag nagyok az ugrások ... követhetetlenné válik a leszámolási oldal, most ki kivel van, ki kit és hogyan akar likvidálni. A konzekvenciáját, logikusságát itt elveszítette a sorozat. Kicsit túltolták szerintem a szerzők. Túl sok mindent akartak túl kevés részbe zsúfolni.
Egy-egy rész között viszonylag nagyok az ugrások ... követhetetlenné válik a leszámolási oldal, most ki kivel van, ki kit és hogyan akar likvidálni. A konzekvenciáját, logikusságát itt elveszítette a sorozat. Kicsit túltolták szerintem a szerzők. Túl sok mindent akartak túl kevés részbe zsúfolni.
Ugrabugra a faszméregetős-verekedős családi pikniktől a lúzer szerencsejátékoskodáson át a szószátyár Paulies-menekülés dzsungeléig. Aztán ott a hirtelen rákossá lett Johnny Sack szívbemarkoló szenvedése és halála. Értem, hogy mit akartak, csak ez az 'idekapok-odakapok', a tenyeremet meg a péniszemet is belecsapom a lecsóba dolog rendkívül darabossá tette az utolsó évadot és így az egész sorozatra kellemetlen szájszagot böfög.
Elképzelhető az alkotók már maguk sem tudták mit akarnak vagy be volt ígérve nekik a hetedik évad, de aztán gyorsan lefújták a magaslati levegőtől megszédült, agyi ödémát kapott főnökök, ezért mindent lóhalálában kellett átírni, újraírni és pár részbe belenyomorítva mindezt lezárni... ???
Nekem nagyon nagy csalódás volt az FBI szál teljes jegelése ... szerintem zseniális csattanó lehetett volna, ahogy a FBI egyre közelebb kerül, esetleg be is szivárog Tony saját családja és maffiacsaládja közé; bár azt hiszem, ez a kettő egy és ugyanaz.
Másik oldalról ott lehetett volna Phil leszámolási vágya ... És két tűz közé szorulva ... mindent elvesztve nagy drámával lehetett volna befejezni a sorozatot.
Sőt, hirtelen, akár egy harmadik trónkövetelő figura is előléphetett volna (ezt a karaktert szintúgy hatásosan fel lehetett volna építeni).
Elképzelem, ahogy Tony és a család egy retkes kis lakásba szorul, pár, még hűséges fegyveres segéddel ... (ahogy az a Netflixes Pablo Escobarral történt) és miközben azon mélázik bárgyú tekintettel meg az ágasbogas frizurájával, hogy mindez hogy a francba történhetett meg vele és hogy vagy börtönbe vonul vagy meghal ... Esetleg visszasétál búcsúzóul a házukhoz (mint Walter White), elmélázva a medence mellett pár döglött kacsával a háttérben az élet kegyetlen mulandóságáról ... és arról, hogy minden, amit eddig elért, most hirtelen értelmét veszti és értéktelennél válik...
Vajon ez megváltoztatta volna Tonyt?
Egyébként az nagyon jó volt, ahogy az utolsó részben a természet az elmúlást hangsúlyozza: hideg, lombkorona nélküli fák ... ez nagyon tetszett.
Fogalmam sincs mikor lett az FBI-os csóka terroristák ellen nyomozó ügynök, aki még valami csúnya bacit is elkapott ... Meg ez a hirtelen jött kapcsolat közte meg Tony között. Ez a besúgó is vagyok, meg nem is. Adok infót meg nem is. A házból nem megyek ki az újságért, mert ott vannak a feketeöltönyösök, de a hentesnél azért szószátyárkodok az ügynökökkel ... hát, nem tudom.
Néha volt olyan érzésem, hogy a pszichiáter fickó, akihez
Moltisanti halála körülbelül annyira volt szükségszerű, mint a Totál Szívásban Mike kicsinálása...
Néha azt gondoltam, hogy az írók is be voltak kábulva, mint Tony...
Egyébként amikor bepejotizva jövőbelátni vagyis más párhuzamos valóságban volt képes látni, frankón azt hittem: neki az lesz a küldetése, a megvilágosodása, hogy mindenkit nyiffantson ki a családból ... mert ez vezet a megtisztuláshoz (fény) anyagi sikerekhez.
És hogy önmagát életben hagyja -e arra sosem tudom milyen forgatókönyvet lehetett volna írni.
Vagy esetleg ő maga lesz a tégla és felnyom mindenkit a családból...
Ugyanide tudnám helyezni a lövés után átélt élményeit, a kérdéseit: ki vagyok, hová tartok?
Ez egy fantasztikus lehetőség lett volna arra, hogy változtasson addigi életén, átértékeljen dolgokat (kb. két rész erejéig sikerült egyébként, aztán eltűnt a ájtatosmanó, mint a kámfor). Meg azért mondjuk ki: erkölcsösségből nem lehet még egy évadot megírni (de talán egyet sem).
A másik nagy csalódásom az a pszichiáterével folytatott diskurzusok és azok súlytalansága, élettelensége, értelmetlensége. (Értem azt, hogy Soprano egy bűnöző, hogy még itt sem akar/tud őszinte lenni... De akkor mi értelme ennek az lélektani szálnak? Időkitöltés? Nem értem.) Tényleg azt hittem, hogy meg lehet tanulni/tudni valamit az emberi lélek rejtelmeiről; lehet előre haladni, lehet valamilyen változást eszközölni még akár a Tony-féléknél is, ahogy a pszichomókusok mondják: egy személyiség nem változni tud, hanem fejlődni. Micsoda negédes eufemizmus ez, nemde? Vagy ha nem is ebben az irányban, valamilyen irányban. De nem történt semmi. Öt évadon keresztül semmi nem történt az ég egy adta világon; azt leszámítva, hogy izgulhattunk, megdönti -e a széplábú szakembert vagy nem. A hatodik évadban már alig szerepelt ez a mentális gyóntatófülke, amikor meg igen, akkor is azért, hogy ismét, újra, az évadok történetében már unalmasan sokadjára veszekedjenek egyet és kijelentsék, egyiküknek sincs szüksége a másikra és vége a foglalkozásoknak, különválnak az útjaik: 'kibaszottul szart sem ér az egész'. A szerzők ezt frappánsan? 'a pszichomókussal folytatott eszmecsere a bűnözőknél hosszútávon megint bűnözést, még jobban bűnözést vált ki, és csak tovább erősíti a beteg beteges viselkedését' mantrával magyarázták, de mindezt olyan erőltetetten, szájbarágósan ... hogy még nekem is gyógyszerhez kellett nyúlnom. Mintha így akarták volna az írók felmenteni magukat, bocsánatot kérni tőlünk, nézőktől, amiért egy kurva, értelmes, progresszív párbeszédet nem voltak képesek megírni nekünk...
Az A.J. féle rinyapinás picsogásra már ki sem térek. Valami elképesztően irritáló figurát csináltak belőle...
A befejező részt sokkal jobban, teátrálisabban is meg lehetett volna csinálni. Például úgy, hogy a lánya a parkolási balfaszkodása miatt késik, elindul az üzlet felé, a feje mögül nézne a kamera, és látná a kirakatüvegen át ahogy egy figura fegyvert ránt és lőni kezd az apjára. Itt lehetett volna azzal játszani, hogy mutatják -e a gyilkosságot vagy nem; ha nem, akkor a sötétben siető lány csak az elsütött fegyver villanásait látja és hallja és akár több lövés is eldördülhet. És akkor lehet gondolkozni azon: mindet Tony kapta -e, vajh' a családtagokat is likvidálták -e (persze tudom a maffiatörvény kimondja, hogy családtagot nem, de hát itt miért is ne? Nem igaz?)?
Zseniális befejezésről írnak sokan; szerintem szándékosan írták ilyenre, hogy lehessen rajta csámcsogni még sokáig; mindent bele lehet magyarázni ... Engem személy szerint marhára idegesítenek ezek a „befejezetlen” történetlezárások ... Nekem az ötlettelenséget és az alkotó válságot vetítik ki.
De ugye nem nekem kell, hogy tetsszen.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése