A középiskolában élte fénykorát az osztálytársaim körében a CD, nem sokkal azután pedig a DVD lemezek nagyüzemi írása. Akkoriban nem az autó számított igazi tekintélynek (nagyon rövid idő után aztán már de), hanem az, hogy mennyire nagy sebességű CD, illetve DVD írásra képes hardvered van otthon a számítógépedben (később meg milyen jó laptopod, hogy futtathasd rajta az NFS Most Wantedet mondjuk egy előadás alatt a SZIF-en).
A CD már annyira nem, de a DVD lemezek kurva drágák voltak. Főleg az újraírhatóak. Nekem négy újraírható CD lemezem közül három tűnt el egy 2004-es iskolai osztálykirándulás során. Aztán néhány hónappal később újra a kezembe foghattam az egyiket, amikor a Bozó nevű osztálytársam megírta rá a Superbike 2001-et meg még nem tudom milyen autós játékokat. Sajnos bizonyítani nem tudtam, hogy a lemez az enyém. Jó kis tanulópénz volt, hogy a diszkre rá kell írni a nevem vagy bármit, (ha már kiadom a kezemből), amivel tudom azt igazolni, hogy az én tulajdonom (volt). Mondjuk arra nem számítottam, hogy pont azok az osztálytársaim lopnak majd meg, akikkel a legtöbb időt eltöltöttem, akikkel a legjobb barátságban voltam és akikkel a legtöbb jó élményt átélhettem. (A másik kettő korong sohasem került elő.)
Szóval az osztályomban -a tehetősebb felmenőkkel rendelkezők, akiknek a szülei meg tudták venni a DVD írókat a számítógépekbe-, ipari mennyiségű lemezt írtak több ezer forintokért; mindenkinek, aki hajlandó volt tejelni. (Ha szimpatikus voltál vagy visszatérő vendég, kaphattál kedvezményt.)
Sorozatok, filmek ... ezek mentek leginkább, a játékok és a zene háttérbe szorultak. Volt olyan, hogy a moziban kamerával felvett filmekkel üzleteltek és volt, aki a szar minőségű képért és hangért is simán perkált. Hiába, a kétezres évek közepe az egy ilyen időszak volt a 'home-made' média világában.
A legjobb, hogy a tanárok sem maradtak ki a körből.
... Világok Harca ... xXx ... Halálos iramban ... Tolvajtempó ...
'Szökés'
Így kezdődtek az oktatási órák...
Nem jut most eszembe több, én ezeket a sorozatokat, filmeket amúgy is csak jópár évvel később láttam (sosem voltam nagy filmezős, sorozatnézős). Számomra a kétezres évek elején a hipersebességgel elavulttá váló VHS a „házimozis” korszakom lezárását jelentette, legalábbis egy időre.
Miután már az én szüleim is megengedhették a CD és DVD írók vásárlását, számomra is kinyílt a világ, viszont fiskális hasznot én már nem tudtam kihozni belőle (nem is akartam egyébként, meg amúgy sem értek sajnos a bizniszhez), hiszen gyakorlatilag már mindenki számára elérhetővé vált a „technológia”, valamint az elterjedő ADSL, ADSL+ az illegális letöltések hatalmas cunamiját indította el).
Személy szerint zenéket kezdtem lemezekre írni (főleg azért, mert már nem tudtam hova lementeni az 1 megás netemmel torrentezéssel letöltött albumokat; valamint akkoriban a külső adattár nem volt ismert, illetve elég drága volt). A CD lemezek a kis Suzuki Swiftbe kerültek; emlékszem, 1000 forintért tette bele a manus a márkaszervízben a több tízezerért vásárolt Kenwood CD-lejátszós autórádiómat.
(Még a kezdet kezdetén volt egy 52x LG CD olvasóm, ami max. sebességen a porszívó hangjával vetélkedő hangorkánra volt képes és ami nemes egyszerűséggel szétrobbantotta az egyik lemezemet. Nem tudom már mi volt rajta, talán valamilyen játék. Órákig tartott mire kiszedegettem belőle szemöldökcsipesszel a műanyag szilánkokat. Ekkor tanultam meg, hogy nem szabad noname CD-t venni 10 forintos darabszámmal, illetve biztos ami biztos alapon szoftveresen érdemes visszavenni az olvasási sebességet.
Ezt csak úgy leírtam, mert eszembe jutott.)
A DVD-n főként filmek voltak, amiket a 2005 körül 35 ezer forintért vásárolt Genius 5.1-es hangrendszeremen élvezhettem, (ami egyébként a mai napig megvan és használom, csak most nem PC-re kötve vagy laptopra, hanem a Samsung TV-re).
Két SoundBlaster Audigy hangkártyát is vásároltam az akkori AMD Athlonos PC-mbe. Én voltam a házimozizás kiskirálya, hacsak egy rövid időre is.
És hogy miért kezdtem el ezt az egészet?
A Szökés című sorozat miatt...
Elvileg ezt az alkotást tekintik a sorozatkészítés egy fordulópontjának, mérföldkövének. Fogalmam sincs mit jelent ez. Nem is akarok belemélyedni a dologba.
Ami mindig eszembe jut, hogyha ezt a fentebb írt állítást meghallom:
Szerinem az új generációs sorozatkészítés rohadtul nem ezzel a sorozattal kezdődött; hanem a 2003-ban indult és aztán tragikusan szánalmasan szar befejezéssel zárult Kés/alatt alkotással.
TV-ben néztem. Talán a Viasaton ment. Elképesztően izgalmasnak találtam mind a képi világot mind a történetet. Soha semmilyen ahhoz hasonló sorozattal nem találkoztam. Minden egyes kedden remegő izgalommal vártam a következő részt. Annyira beteg és perverz volt és mindezt a tökéletesség és szépség virágszirmos csomagolópapírjába bugyolálva...
Szóval számomra itt, ezzel kezdődött a sorozatkészítés újhulláma, forradalma...
(Meg talán a Helyszínelőkkel (Las Vegas)).
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése