*Szerintem elég nagytestű madarak, mármint a szülők, ahhoz, hogy mondjuk a csőrükbe fogják a fiókát vagy fiókákat és egész egyszerűen csak lerepüljenek velük a földre. Ráadásul így, talán még kevesebb időt kellene kiszolgáltatottan eltölteniük a szikla lábánál; szemben a másik esettel, amikor a gyerekeket hangosan hívva (és ezáltal még jobban felhívva magukra a figyelmet) csak várnak és várnak, hogy a zuhanó porontyaik földet érve, összezúzva valahogyan valamilyen félholt állapotban szerencsétlenkedve a kőzúzalékokon egymásra találjanak a családdal.
Nem értem itt az evolúció szerepét és azt az állítást, hogy a legerősebbek, legtalpraesettebbek -jelen esetben ez mennyire találó, nem igaz?- élik túl. Mert ebben nincs semmi logika. Nincs semmi genetikai felsőbbrendűség. Egyszerűen csak leugrik az a szerencsétlen kisállat 130 méterről és vagy összezúzza magát a nyomorult vagy nem. Ez olyan, mintha kiugrana egy ember a tizenötödik emeletről (most a példa kedvéért tekintsünk el attól, miért akarna bárki is kiugrani) és vagy túléli vagy nem; vagy megnyomorodik vagy nem. Ennek semmi köze nincs a genetikához.
Ez puszta vakszerencse ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése