Magamból kiindulva/kirándulva ...

Nem szeretek és nem is tudok konfrontálódni. Gondolom ez sokak szemében egyenlő a gyávasággal. Nem tudok ezzel az állítással vitatkozni.

Bár, amikor azt mondom, hogy nem tudok konfrontálódni semmiképpen sem arról van szó, hogy nem merek odamenni vagy szólni. hanem azt, hogy nem tudom hogyan kell agilisan, ha nem is félelmet keltve, fölényeskedve (sajnos ezek a tulajdonságok sem elhanyagolhatóak már), ellentmondást nem tűrően, riposztot sem hagyva, határozottan a másik féllel tudatni aktuális problémám. És ezzel azt hiszem, hogy pont a kíméletlen fellépés méregfogát húzom ki, pont a határozott fellépést teszem impontenssé. Ez megint egy olyan állítás, amivel nem tudok vitába szállni.

Nagyon kényelmetlenül érzem magam, ha szólnom kell másoknak, mert azok nem tudnak viselkedni. Nagyon rossz érzés tölt el, és már-már bűntudatot érzek, amiért hangot adok nemtetszésemnek.

Ki vagyok én, mi jogom van hozzá?

Egyszerűen nem tudom az embereket a szintjükön kezelni. mert magamból indulok ki. 

Csak magamból tudok kiindulni.

Én egyszerűen udvariasan, tisztelettudó módon és hangnemben mondom el a problémám, a másikat velem egy szinten kezelő hozzáállással, és hasonlóan szofisztikált módon vonom kérdőre, illetve próbálom jobb belátásra bírni, utasítani, ha kell.

Ezek mind hibás eszközök egy érvelés során. Ha udvarias vagy és tisztelettudó, az az ellened sérelmet elkövető szemében a gyávasággal és félelemmel egyenlő. Egyik fülén be, másikon ki.

(És valóban, hogyha magamba nézek, akkor a gyávaság és a félelem ugyanúgy megvan bennem, hogyha oda kell valakihez mennem, és ha tudatosan én nem is érzem, de valószínűleg kihallatszik a hangomból, a hangsúlyaimból, a gesztusaimból.

Ennek több oka lehet:

- egyrészt nekem evidencia, hogy nem ártok másoknak, hogy nem rendelek alá másokat és azok életvitelét a saját érdekemnek, legalábbis nem olyan mértékben, hogy az másoknak ártson, kellemetlen legyen. A közös nevezőre törekszem. Másrészt bennem van lelkiismeret és van gerinc.)

Hogyha ehhez társul még a nem túl férfias megjelenésed és termeted ... Még jobban semmibe vesz, kiröhög, testi fenyítéssel apellál az agresszor. És semmit sem tehetsz mindezek ellen.

Amikor valaki leereszkedik a másik egyszerű, erkölcsileg proli egyed szintjére, és mondjuk a másikat semmibe nézve, személyeskedve, megalázva, üvöltözve küldi el a halál faszára, akkor az a másik ember ugyanúgy nem érti mi a probléma a viselkedésével, azzal amit ő tett. 

Ő csak azt az ingert látja, érzi, amivel ellene megnyilatkoztak, mert ennyire primitív. Az állati ösztönére kell hatni. És ez általában sikerül. A frappáns, nyers mentalitással megáldott nyelvet, nem árt, hogyha a testi erő is kiegészíti. Különben csak jó esetben röhögnek ki, rosszabb esetben verbálisan és fizikailag is betámadnak.

Én nem tudom kezelni a buta embereket. Nem tudom hogyan adjam tudtukra, hogy az életvitelükkel engem zavarnak. Úgy, hogy én soha semmit nem tettem ellenük, soha semmilyen formában nem ártottam nekik. Sőt, inkább a minél simulékonyabb együttélésre törekedtem, önmagamat háttérbe szorítva, az ő nyugalmukat figyelembe véve, tisztelve, kiszolgálva.

De ezt a buta ember egyszerűen vagy csak nem látja vagy szándékosan nem akarja látni és könnyebb neki durván, primitíven viselkedni, semmint tisztességesen, nekem ártva.