Azon gondolkoztam, mi értelme a koncerteken, meg úgy általában szólózni. Legyen az gitár vagy dob jelen esetben. Én akárhányszor látom hallom, hogy metálazész következik, nyomban továbbtekerek. Gondolom jelentős probléma az, hogy nem vagyok művész, rockzenész. Fogalmam sincs ennek a képességnek a művészetéről, a tudásról, a tehetségről, a technikáról ...
Mégis, laikusként -és főleg, anno, gyerekként- mindig azt vártam, hogy akkor most valami dallamos, érzelmekre ható, magával ragadó hangorgia következik. De nem. Eszeveszett tekerés vagy kelepelés; olyan gyorsan jár az ujja a húrokon, hogy semmi dallamot, semmi szépséget nem hallok, csak éktelen, agybavágó, késszúrásszerű, éles vernyákolást. Olyan gyorsan jár a keze a dobok meg a cintányérok között, meg püföli a lábával a lábdobot, hogy semmi művészit, semmi szépséget nem tapasztalok. Sosem értettem, ez miért tetszhet egy embernek. Ma sem értem.
Számomra a művészet, a dallam, a finomság, a tehetség, a tudás például az, ha meghallgathatom azokat a Scorpions lemezeket, amiken Uli játszik. Az valami elképesztő. Ott van minden, ami hallójáratnak ingere.
Az ilyen játékokat nagyon szeretem ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése