Van egy oktatáspolitikai okfejtésem, ami a gyakorlatban valószínűleg abszolút hasztalan és kivitelezhetetlen (lenne). Pont azért, mert a gyakorlatra/gyakorlaton alapul.
Banális példát hozok a saját életemből, tehát meglehetősen szubjektív lesz. Nekem mégis az az ösztönös megérzésem, hogy ez így helyes. Sajnos pont a privát tapasztalatom az önnön tanulópénzem, s ez az, ami mondatja mindezt velem.
Nyúljunk a technikához.
Én még éppen abban az érában nevelkedtem, fejlődtem, nőttem és terjesztettem kognitív percepcióm a világ felé, amikor maga a technika is folyamatosan fejlődött és lopózott be az emberek életébe, és lett annak szerves, elválaszthatatlan és természetes része. Kéz a kézben cseperedtünk. Én még tudom, mi volt a hétköznapivá vált technika előtt, és már tudom, mi az, amit megváltoztatott és kicsit el is vett; ugyanakkor egyáltalán nem érzem ördögtől valónak. Tudni kell jókor, jóra használni, ami képességet az ember hordozhatja és alkalmazhatja, sajnos többször kevesebb sikerrel.
Hátulütője is van a dolognak, annak, hogy egy ilyen átmeneti fázisba születtem bele, hogy egyfajta libikókán állok, egyfajta evolúciós mezsgyén, ahol az egyik oldalon helyezkedik el az analóg, a másikon a digitális; a mechanikus és az automatikus; az emberi és a mesterséges.
Mégpedig az, hogy a technika sokkal gyorsabb ütemben halad előre, változik, fejlődik, terjed, mint ahogyan én azt az elmémmel és képességeimmel követni tudnám. Egy-egy újítás, innováció néha bizonytalansággal tölt el és fejtörést okoz számomra annak megértése. Ez nem mindig kellemes. Mégis; hogy a technikával való 'együttfejlődésem' -e vagy az emberi, ösztönös megérzésem -e, vagy ezek együttesen, de mindig átsegítenek a dolgok technikai nehezén. Megbarátkozom az újítással, az ismeretlennel és megoldom a problémát. (Nyilván ehhez az is kell, hogy manapság már a technika is egyszerűbb, emberbarátibb arcát mutatja a végfelhasználó felé.)
Problémásabb a helyzet azoknál az idősebb embereknél, akik nem ebben a digitalizált világban nevelkedtek. Szerintem ők azok, akik sosem fogják igazán elsajátítani a digitális tudást, és soha nem fogják igazán jól érezni magukat benne, még annak ellenére sem, hogy sokan ügyesen próbálják venni az akadályokat és képezni magukat. A többség szenvedni fog a technika miatt.
Azok pedig, akik konkrétan beleszülettek ebbe a világba, számukra a mechanikus múlt az, ami egy ismeretlen teleregény.
Node, vissza az eredeti okfejtéshez:
Tegyük fel, hogy veszek egy elektronikus eszközt. Legyen mondjuk egy okostelefon. Az okostelefon a nyomógombos változatához képest nagyon más, nagyon modern, nagyon ismeretlen, mégis rövid idő alatt kiismerem magam. Sokkal több, mint kevesebb sikerrel megismerem a fejlettebb technikát, kisvártatva pedig már kezelni is tudom. Ha mégis elakadnék, és itt a lényeg!, segítségül hívom a használati utasítást, ahol szerencsés esetben nemcsak szöveges leírást (hanem képi illusztrációkat is) kaphatok arról, hogyan oldjam meg a problémát, hogyan haladjak tovább, hogyha elakadtam.
A telefon ott van előttem, ott van a kezemben. Az instrukciókat olvasva a kezelési útmutatóból lépésről lépésre haladva eljutok a kívánt megoldáshoz. Ebben az esetben a 'manual' nem más, mint egy KIEGÉSZÍTŐ eszköz, egyfajta jegyzet, legális puska. A lényeg azon a tárgyon van, amit éppen a kezemben tartok. A lényeg azon a tárgyon van, amivel gyakorlatban megvalósítom az elméletet!
Így lehet tanulni.
És így biztosított az, hogy legközelebb már pontosan tudni fogom hogyan oldjam meg a problémát. Nem tudok minden lépést fejből és nem is kell tudnom. De tudom hol kell keresnem (van mihez nyúlnom, mert van egy beszédes segítségem); tudom hogyan, merre induljak el. A többi pedig jön magától. Második, harmadik alkalommal egyre jobban fog menni, a végén pedig már csak nevetek az egészen, és megkérdezem magamtól: ez volt olyan nagy probléma?
Ez a lényeg.
Gyakorlatiasan gyakorlatban megtanultam az egészet. Nem a használati útmutatót rakták elém, nem azt mondták, hogy itt van, magold be az egészet; vaktában úgy, hogy közben nem is látod azt a tárgyat, amiről kellene bemagolnod az anyagot.
EZ ÍGY NEM MŰKÖDIK.
De ezt valahogyan senki nem akarja megérteni.
A másik kedvencem, amikor hozzáteszik az okosak: hát akkor használd a képzelőerőd! Én használom, de a szubjektív képzelőerő nagyon patologikus dolgokat tud ám létrehozni. Úgy értem, én el tudom képzelni a hadronütköztetőt is, de ami a valóságban rám vár, az köszönőviszonyban sincs az én alternatív világommal.
Remélem érthető mire akartam kilyukadni ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése