Azon gondolkoztam mi lett volna jobb az emberiségnek, illetve maguknak az embereknek, ránk nézve, mostaniakra; illetve azokra, akik már meghaltak.
Gondolok itt például az észak-amerikai indiánokra.
Mi lett volna, hogyha nem történik meg velük mindaz, ami ma már csak történelem?
Hogyha nem érkeznek felfedezők, hódítók; sőt, továbbmegyek: hogyha egyáltalán nem is próbálkoztak volna az emberek?
Hogyha az emberiség, hogyha az emberek egy csoportja nem akarná még jobban megérteni és megismerni a világot, és ezért nem akarna bármit megtenni -jót s rosszat egyaránt-?
Egyáltalán, csak hódítással és pusztulással lehet fellépni a fejlettség egy következő fokára? Egyáltalán, fejlettségnek nevezhetjük mindezt? Mindenképpen kell ez, szükséges, elkerülhetetlen?
Mi lenne most, hogyha ugyanolyan tudatlanságban élnénk?
Most sem tudunk sok mindent, de azokhoz az időhöz képest bizony előrébb tartunk.
El lehetett volna ezt érni pusztulás, pusztítás nélkül?
Szükségszerű következmény az, hogyha előrébb lépünk, előre megyünk, akkor a képzeletbeli isteneink, szellemeink, félelmeink, rítusaink 'ne adj isten' elvesznek? Vagy ez csak átalakulás valami mássá? Valóban elvesztjük a hitünk, az erkölcsünk? Vagy ez is csak átalakul?
Vajon ezt is csak úgy érezzük, hogy elveszik, valójában pedig csak fejlődik, módosul? Vajon az ezzel kapcsolatban érzett aggályok, félelmek csupán a modern kor illúzió, szellemei? Ugyanúgy megvannak képzeletbeli isteneink, szellemeink, félelmeink, rítusaink, mint régen, csak mindez már egy modern, újkori köntösben?
Számomra olyan a történelem, mint egy hektikus, fluktuáló valami. A fejlődéshez, a következő lépcsőfok megtételéhez mindig valami demoralizáló, valami romboló kell, hogy aztán a romokból megindulhasson valami új és jobb. Mint egy hatalmas lépcső: egy lépést hátra, kettőt előre.
Ennek az egésznek tényleg az lesz a vége, hogy elvesztjük a moralitásunk, majd pedig elvesztjük emberségünk, emberiességünk? Ez az ára a tökéletességnek?
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése