Mondják az ítéletidőnek köszönhetően instant születő hóemberek, és az út szélére dobált szemeteszacskókból kitépett, megunt domestic stuff/fal varázsolnak gúnyos grimaszt arcukra, miközben bámulják magatehetetlen hús-vér, egyre inkább didergő társaikat. Az arcuk percről percre csak hízik.
Az ember kiben bízik? Az általa megannyiszor profánul, vulgárisan orcázott rezsimjében meg a láncos-rolexet, bolhairtó nélkül viselő kutyáiban. Micsoda ambivalencia. Micsoda konzekvencia.
Fagyos a hangulat. A bölcs, doktrinikus SMS-ek cerberusként őrzik az emberek idegbajos kétségbeesését és gyilkolási vágyát.
A csalitos buta dolog. Felesleges. Zavarja a tájképet. Minek fut az párhuzamosan, néhány méterre az aszfalt mellett. El vele. Így a szél kedvére járhat. Meg különben is. A kilométeres szántóföldi táj! Ezt látni kell. Ahol a legdrágább és legsilányabb magyar termékek cseperednek. Fantasztikus erózió.
Hókotrók, amik nincsenek. Ha meg vannak, kevesen vannak. Ha mozognak, nem tudnak. Kamionstopp.
Traktoros segítség. Hiába. A szántóföld királya!
Az embernek, ha eszébe jutna, időjárást-jelentést mormolna. Bár, felesleges, hiszen mindegyik kompetitív; a Blikk hatásvadász írói maszekolnak, s minden egyes nap Nostradamus-i csillagképet aggatnak a sátánvörös égboltra.
Mit csinálj, te megtévedt homunkulusz? Nézz ki az ablakon baszd meg! Lám, viharos szél, nagy hó. Talán sejtet valamit. Cselekedj. Mondjuk közért, bolt vagy egy csúnya zsidó multi, ami csak azért van nyitva reggeltől-estig hogy a sahter a húsospult mögött leviatánná változva beszipkázza szittya voltod! Termosz, tea, teoretikus mantrád cetli nélkül feledhető. Légy empirikus. Már amennyire a felsőoktatási papírod hagyja. Nehéz, mi? Nincs rózsa tövis nélkül. Gyorsan, valami tartósítószeres, szénhidrátdús külföldi importot. Jó szolgálatot tesz majd. Ne aggódj. Lehet nem is halsz bele. Egyszer ki lehet bírni, ugye? Otthonról pléd, kötött pulcsi. Julcsi!? Még mindig nem mostad ki, baszki? Szóval valamit, retrót. Ha a kényszer nagy úr, tök mindegy mi a divat.
Te leszel a szibériai sztyeppe Bruce Gryllsov-ja? Nem. De elmondhatod, hogy mindent megtettél annak érdekében, hogy csökkentsd testi-lelki nyomorod. A lelkiismereted tiszta. Szofisztikált sztoicizmus és joviális delírium aurája a mélyhűtött négykerekű szarkofágodban. Buliwood!
Kenyérszállító. Stop. „De hát miért?” „Mert főtisztelendő, törzsmörzsförzs kápó alezredes aszonta, hogy semminemféle címen, itt kibegyünni senkinek nem lehet.” Önérzetes újonc vagy már reumás süni, talán a családját félti, hiszen a parancsszegés munkakerülés, neki meg hopp, etetni kell a szájakat. Vagy csak egyszerűen laikus a feladatához és a helyzet felismeréséhez ... Tökmindegy.
Segítség! Nem koma, itt a mindenható nem segít! De mások; altruista protagonisták. A véreid. Mélyszegénység, Magyarisztán. De adni mindenki tud, ha baj van. Étel, ital, ruha, takaró, egy jó szó! Eddig mindez hol volt? Lehet mindenki lejárt szavatosságú bonbonos meggyet kínált, ami múlt húsvétról maradt, amit mástól kapott, amikor már ugyanúgy le volt járva. Ruha? Nocsak, meguntuk, és így akarunk megszabadulni tőle? Takaró, nem kell már a sezlonra? Öreganyánk elkaparva! Ejj, koma, ha lenne vonóhorgod, azt is hozzácsapnánk, biza. Ez a felebaráti szeretet, az önkéntes caritas! Muchas Gracias!
ArchívAdomák-2014
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése