Teljesen megbabonázott ez a libanoni bemondó lány mióta megláttam az idétlen, dedós Karl mellett a Today Showban.
Olyannyira, hogy egyfolytában ő jár az eszemben, így várható volt, hogy majd álmodni is fogok vele.
Sajnos nem olyan töltetű volt a dream, mint amilyenre igazából számítottam volna, így tehát félkemény számottevő merevedés nélküli, rapid diavetítést sikerült vele összehoznom az álom és az ébrenlét határán a hajnali órákban...
Egy irdatlan magas kilátóban voltunk, olyanban, ahová a kis Son Gokunak is fel kellett másznia még nagyon a sorozat elején. De ez a kilátó valami csüdi-müdi kilátó volt! Még Pierre Woodman bácsi penthouse jellegű baszós apartmanját is felülmúlta ...
Sarah nénit menthetetlenül ostromolta egy, általam Neandervölgyi Jetinek nevezett emberi lény, akit mélységesen megvetettem minden lehetséges módon. Némileg hasonlított Andorra, akiről már írtam, de nem teljesen ő volt. Lehet már alakváltáson ment át vagy az Igénytelenség Mester ütötte őt Bűzös Hősszerelmessé.
Szóval, Sarah.
Miközben folyton szexuális aktusba próbált bonyolódni Hobo barátunk ezzel a láthatóan inkább nem ellenkező, kreol bőrű, közel-keleti félistennővel, azon törtem az agyam, hogy ilyen eszeveszett magasságban, ahol körülöttünk több száz kilométeres sebességű (fogalmam sincs, honnan tudtam azt, hogy több száz kilométeres) szélrohamok csapkodnak és alattomos tájfunok tombolnak, hogyan lehet kristálytiszta az ég, gyönyörű, már-már vakítóan kék, égkék, kökénykék eme csodálatos látványt és izgalmat és tériszonyt nyújtó magasságban, továbbá hogyan lehetséges az, hogy ennek a fenti, több száz négyzetméteres szobának, ami igazából úgy nézett ki, mint egy óriási tető nélküli padlás, ezernyi, sárgás-fehér fenyőgerendával, aminek mégcsak ablakai sincsenek, hogy a csudába nem fúj be a szél és hogyhogy nem süketülök meg a tomboló természeti erőktől, miért nem fázok?
-Bár lehet Sarah iránti viszonzatlan lelkesedésem fűt.-
Miközben elszoruló torokkal és undorral próbáltam elfordítani fejem, hogy ne lássam, amint Sarah elfoglalja kéjes helyét a Bűzös Hősszerelmesünk ölében egyszer csak feltűnik, hogy valami van a kezemben. Egy kis darabka. Mintha papírféle lenne. De nem is az.
Egy miniatűr festmény. Egy új, mérdföldkőnek számító festési eljárás (ezt sem tudom, honnan tudom), fenomenális technikával készült, pompás, absztrakt alkotás. Téglalap alakú, körülbelül egy személyi igazolvány nagyságának kétszerese. Telis-tele színekkel, a kék szín (a kedvencem) dominál de egyáltalán nem émelyítő. Olyan, amit az ember szívesen néz; ami jó érzéssel tölti el; amiről tudja, hogy különleges alkotás, mert valakinek készítették.
Sarah az alkotó.
Üzenni akar vele nekem? De nem értem mit.
Mégsem akarja BűzösManónkkal a kalandot?
Egyáltalán nekem akart üzenni?
Lehetek ennyire önző, hogy ezt gondoljam?
Csak tartom a kezemben a cetlifestményt. Ezt a nagybecsű, földöntúli produktumot. Nem tudok megmozdulni! Nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen csak lebénultam, mint ahogy az az álmaimban amúgy is szokott lenni vagy a festmény babonázott meg egyszerűen vagy szegény kis Sarah vergődő agóniája manifesztálódott halandó testemben.
És akkor hirtelen, mintha csak egy papírfoszlány lennék (rólam szólt a festmény?; én vagyok a festmény?), súlytalanul ... mitörténik?
A orkán erejű szél kiszippant a vákuum-menedékemből .... erőtlenül, esetlenül, nyomorultul szakít ki Sarah világának kötelékéből ... egyre messzebb kerülök tőle ... tehetetlen vagyok ... súlytalan vagyok ... erőtlen vagyok ... mint egy rongyos ócskaság ... fetrengve a kék semmiben vergődök ... kék vagyok ... szétszakadok ... elmorzsolódok ... elszakadok ...
Sarah!!!!!!
... és a valóság ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése