Agy és számítógép; Információelmélet kivonat #2

 

I. Beethoven az agyban 

„Nem számít, milyen keményen próbálkozunk, az agykutatók és a kognitív pszichológusok sosem fognak másolatokat találni az emberi agyban Beethoven V. szimfóniájáról, ahogy nem fognak rábukkanni a szavak, képek, nyelvtani szabályok vagy bármilyen környezeti hatás másolataira sem. Az emberi agy természetesen nem üres, de nem tartalmazza azokat a dolgokat, amit a többség hisz: még olyan egyszerű dolgokat sem, mint amilyenek az emlékek. Több ezer év idegtudományi kutatása sem fogja megtalálni egy egydolláros képét az agyban tárolva, mivel nincs ott semmi, amit megtalálhatnának.”

 

Az agy máshogy működik. Nem tároljuk a szavakat vagy a szabályokat, ami leírja, hogy hogyan kezeljük őket. Nem hívunk elő képeket a memóriaregisztereinkből, ha visszaemlékszünk valamire. A számítógépek a világ szimbolikus reprezentációjával dolgoznak, fizikai memóriájuk van, és algoritmusok irányítják őket. Az ember máshogy működik.

 

Az összes, az agy működését leírni próbáló metafora az adott korszak legfejlettebb, legelőrehaladottabb elméleteire alapul. 

 

Ennek megfelelően az 1940-es évek, az informatika hajnala óta úgy gondoljuk, hogy az emberi agy úgy működik, mint egy számítógép: a hardver szerepét maga az agy játssza, és a gondolataink a szoftverek.

 

Ez a megközelítés köszön vissza Neumann János 1958-as könyvéből is (The Computer And The Brain). Neumann számos párhuzamot talált a számítógépek komponensei és az emberi agy részei között.

Az információelméleti metafora az 1940-es évek vége óta kivakarhatatlan a tudományból és a közgondolkodásból. Ma szinte elképzelhetetlen az olyan tudományos diskurzus, ami az emberi agyról szól, és nem említi ezt az analógiát. De az információelméleti megközelítés metaforája továbbra is csak metafora marad: sztori, amit magunknak mesélünk, hogy értelmet adjunk valaminek, amit még nem értünk, és a korábbi metaforákhoz hasonlóan idővel ezt is félretesszük majd, hogy másik metaforával vagy tényleges tudással helyettesítsük.

 

 

II. Az agy és a csöpögő csap

 

Felvethetnénk, persze, hogy az olyan fejlesztések, mint a gondolatvezérlésű művégtagok, vagy az agyával videójátékozó csimpánz önmagukban is bizonyítják az információelmélet helyességét – hiszen ha az agy adja az outputot, amit a hozzá kapcsolt periféria inputként dolgoz fel, az tulajdonképpen digitális adatátvitel és utasításkezelés. Csakhogy ez farfekvéses megközelítés. Egy digitális eszközt megtaníthatunk rá, hogy inputként dolgozza fel az agyból származó jeleket, és következetes akciókat társítson hozzájuk – de ez nem az agy, hanem a jelfeldolgozó és végrehajtó rendszer digitális mivoltát bizonyítja.

 

Képzeljünk el egy csöpögő csapot, aminek a hangjához egy robotkar kézmozdulatait társítják – nagyjából úgy, mintha a kar morzekódra vezényelne. A robotkart vezérlő szoftverben különböző mozdulatok rendelhetők a cseppek lehullása között eltelő időhöz, így a vízcsöpögés intenzitásának függvényében a kar más és más mozdulatokat végezhet. De ebből még nem következik, hogy a vízcsöpögés intelligens, tudatos vagy digitális lenne. A robotkar működéséből intelligens, ok-okozati viselkedésre következtethetünk, de ez nem a víz, hanem a robotkar feldolgozó és végrehajtó rendszerének gépi intelligenciája.

 

A ma használt, a robotikus művégtagok mozgatását lehetővé tevő agy-számítógép- intefészek úgy működnek, hogy egyes, az agyból származó jelekhez konkrét akciókat társítanak – esetünkben a mozgást. Az agy utasítást ad a testnek a mozgásra: a neuronok tüzelni kezdenek, az ennek hatására keletkező impulzusokat a számítógépes interfész digitalizálja, a digitális jelek pedig utasítást adhatnak a robotkarnak a mozgásra. De a neuronok tüzelése csak azután válik digitális jellé, hogy a keretszoftver lefordította őket – azelőtt épp olyan analóg folyamatok voltak, mint a víz csöpögése.

 

 

III. Messze vagyunk

 

A neurológus Kenneth Miller egy a New York Times-nak írt véleménycikkben azt fejtegette: évszázadokig is eltarthat, mire feltérképezzük és értelmezzük az agy idegi kapcsolódási pontjait. Ez szöges ellentétben áll az Elon Muskhoz hasonló technooptimisták állításaival, akik szerint öt-tíz éven belül már agy-számítógép- interfészekkel fogjuk az agyunkba táplálni az információkat és az új készségeket. De számoljunk csak: ahhoz, hogy alapvető ismereteket szerezzünk az emberi intellektus működéséről, fel kell térképezni

↘ 86 milliárd idegsejt pillanatnyi pozícióját;

↘ az idegsejtek több mint százbillió kapcsolódási pontját;
↘ a sejtek közti kapcsolódás erősségét;
↘ a csatlakozási pontokon található, több mint ezerféle fehérjetípust;
↘ a rendszerintegrációért felelős pillanatnyi agyi aktivitást;
↘ a csaknem nyolcmilliárd ember agya közti apró különbségeket;
↘ illetve az agyműködést befolyásoló egyéni tényezőket.
 

Figyelembe véve, hogy egyszerre hányféle változóval kell számolni, a néhány évszázados határidő kissé szűknek tűnik.

 

--->Teljes cikk<---