Aztán lehetett olvasni, hogy változások lesznek a zöldudvarokban.
Nálunk is ez történt.
A nyugdíjas fószert eltávolították. Valószínűleg a változások elsöpörték, illetve a jelentősebb összegek zsebben történő elhelyezésének fatális félreértéseinek következtében valaki talán fel is nyomta.
Új rendszer. Gondoltam bepróbálkozom.
Az első szembetűnő változást a fejméretű térfigyelő kamerák jelenléte okozta: a szélrózsa minden irányában pásztáztak.
A kissé szűkös zöldudvar kellős közepén egy ütött-kopott mérleg helyezkedett el némi ismeretlen eredetű szemét és néhány hanyagul félredobott gumiabroncs társaságában.
Egy hiperpigmentált, középkorú, erősen cigarettázó, félmeztelen, egyébként ultralaza ürge fogadott; kis furgonjának hangszórói eszeveszetten nyomták a Lord és az EDDA slágereit, a hátsó, lehajtott üléseken pedig egy gondosan, gyűrődésmentesen kiterített barna lepedőn egy tekintélyes méretű vadászpuska is helyet kapott; látszott rajta, hogy azt sem tudja hol van, merre van az erre, az arra, és az amarra. Az elején még igyekezett megfelelően, az előírások szerint végezni a munkáját, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de nem csinált ebből sem nagy ügyet, sőt...
Mivel én sokat jártam oda, tudtam hogyan mennek a dolgok az udvarban így hamar magamra hagyott, később pedig, dolgom befejeztével az adminisztrációval kapcsolatban is kiokosíthattam kicsit, amikor az ütött-kopott konténerirodájában elfeledkezett arról, mely rubrikák kitöltése kötelező...
Viszont úgy nézett ki, hősünknek nem sikerült annyira elmerülni a számok és betűk izgalmas világában, mert többször el kellettem neki ismételni például az autó rendszámát. Aztán rájöttem, úgy lesz a legjobb, ha két külön részletben közlöm vele, hogyha csak a három betűt tartalmazó részt mondom el, többször, aztán a számokat, többször. Így sikerült megannyi átsatírozott betű és szám után felvenni a helyes rendszámot, valamint a többi, szükséges adatot, így a súlyt.
A mérleges dolog zavart, ugyanott voltam, mint az előző rezsim idején, viszont a zöldhulladék meg csak gyűlt és gyűlt itthon a kertben, így némi hezitálást követően pár héttel később újra felkerestem a helyet... hátha.
Meglepetésemre semmi mérlegeléssel kapcsolatos dolog nem volt, egyszer sem kellett súlyt diktálni, heteken keresztül azt vittem, amit akartam és annyiszor ahányszor csak akartam. Meg sem nézte hősünk mit cipelek, hogy tényleg az van -e a zsákban amit mondtam. Mutatok a motyóra: zöld, amire a válasz: tudod a dolgod. Rengeteg zöldhulladékot tudtam lerakni pár hét leforgása alatt és volt, hogy egy héten kétszer mentem, ami azért említésre méltó, mert ezt még a nyugdíjas csóka sem nézte jó szemmel, annak ellenére sem, hogy tejeltél.
Szóval tiszta Kánaán volt az egész.
Az adminisztráció egyre többször elmaradt.
Sőt, egyszer még arra is utalt nagy sürgés-forgásában a szemétkupacok között, hogy írjam csak be magamnak a füzetbe a dolgokat. Erre viszont annyira elkerekedtek a szemeim, hogy még ő is megdöbbent és a lelke mélyén elkezdte érezni, hogy ez még az ultralazaság nevében sem lenne kellően helyénvaló, úgyhogy ez elmaradt.
Kihúztalak, mondta varázsló kezeivel az udvar bűzös levegőjében hadonászva.
Az utolsó pár alkalommal már be sem írt...
Most nem tudom, hogy tényleg ilyen jó fej akart -e lenni vagy egyszerűen csak zavarta, hogy karakterekkel kell bíbelődnie egy táblázatos füzetben...
Mindenesetre én jelentőset nyertem ezzel, azonban nem tartott sokáig az öröm.
Ami mindig feltűnt, hogy akárhányszor ott vagyok, mindig van ott valami ismerőse, haverja, rokona ... egy hatalmas furgonnal. De már nyitás előtt egy órával is akár. Elképesztő mennyiségű vegyes hulladékot szoktak lerakni, de azt nem láttam, hogy pontosan mit és egyébként nem is érdekelt. A haverok viszont csak jöttek és jöttek, sőt a kirakodás után szétrajzottak az udvaron és az egyikük a különböző fémeket tartalmazó konténerben kezdett kutakodni, a másik az elektronikai eszközöket bogarászta földöntúli hipnózisban, a harmadik pedig régi, nagy tévéket, illetve katódsugárcsöves monitorokat zúzott össze, hogy kibányássza azok belső tartalmát ...
Itt ez a sok kamera, gondoltam, nem lesz ebből baj?
De lett.
Valószínűleg emiatt és a hiányos adminisztráció miatt újra változtattak: még egy taggal bővült a zöldudvar munkatársainak száma. Egy idősebb, tipikusan a kommunizmusban nevelkedett nő került az íróasztal mögé. (Ő a zsebbe dolgozó fazon idején is volt, de csak közbe-közbe, alkalmanként és csak akkor, ha helyettesíteni kellett az öreget. Amikor megláttam az elektromos biciklijét a konténer mellet, már tudtam, hogy ő az "ügyeletes", ilyenkor sosem álltam be az autóval az udvarba, inkább padlógázzal továbbhajtottam és türelmesen vártam jövő hétig. Tuskó nő, aki beleköt mindenbe.) Sajnos most semmi jele nem volt annak, hogy ő is ott lehet az udvarban... de egyszercsak előbukkant a szemétdzsungel mélyéről...
Rideg, fölényeskedő magatartását csak az ábécé betűivel való problémái múlták felül. (Úgy néz ki ebben a munkakörben ez egy megkövetelt hendikep, mint mondjuk a sztendapkomediseknél a beszédhiba és az önértékelési probléma.)
Leraktam a zöldet; battyogok vissza a konténerhez csekkel a kezemben. Vadul telefonál valakivel, le se szar. Aztán csend, megszakadt a vonal... Nyújtom neki a blokkot. Elkezd matatni a tollal. Mit hoztál?, kérdezi. Mondom, zöldet. Mennyi kiló az? Meghúzom a vállam válaszképpen. Mit hoztál?, kérdezi megint. Mennyi kiló? Körülbelül három 120 literes zsák. Hát az aztán mennyi kiló?, kérdezi sokadjára. 2 kiló, mondok valamit találomra, kínomban hintázva előre-hátra. Tujaágak, nyesedék, ilyesmi. Jaja, az két kiló akkor. (Fogalma sincsen ennek sem semmiről.) Megszólal a telefonja, az anyja hívja. Kiabál bele a telefonba, amit nem
a füléhez tart, hanem ott fekszik az asztalon az adminisztrációs füzet mellett, de nincs kihangosítva.
Kiabál bele, hogy mama nem tudok beszélni. Vagy négyszer elismétli, majd megint megszakad a vonal. Visszaadja a blokkot, néz rám. Nézek rá. Most már csak egy dolog van hátra!, kurjantja. Néz rám. Nézek rá. A rendszám, válaszolok. NEM!, kiált fel és néz rám. Nézek rá. A RENDSZÁM!, kiált újra üveges tekintettel. Mondd a rendszámot! Mi a rendszám? Okulva mesztic barátunk írási és szövegértési nehézségeiből, csak a három betűt mondom, lassan: GUY
Elkezdi írni a rubrikába: G V ... majd megdermed ... hosszú másodpercekig néz maga elé. Mondom újra, lassabban, artikulálva: G U Y ... A 'G' betű már megvan, látom az arcán, konstatálja ... A 'V' betűt hosszas satírozás után átalakítja 'U' betűvé ... Mondom újra: G U Y ... Beírja: X ... Mondom újra: G U Y ... Most akkor 'X' vagy 'Y'?, kérdezi ingerülten. 'Y' felelem, majd vissza se nézve, kezemben a blokkal nyögöm kimerülten: Viszlát... és kisétálok a kriptából ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése