Gyorsan tekerek. A szél a hajamat borzolja. Nem emlékszem rá, mikor növesztettem meg. Nem tudom eldönteni milyen évszak van. Nem látom a biciklimet.
Egy veréb érkezik nagy sebességgel jobbról, a csonka, félig elszáradt és megtört diófa árnyékából. A levelei barnászöldek, lyukacsosak. A koszos, piszkos fény átüt rajtuk. Minden piszkosszürke. Nem látom a Napot. Egy pillanatra megilletődik és megáll a levegőben, ahogy észrevesz. Kinyújtom a kezem és gyorsan elkapom. Hátraesek.
Mégsem, egy nagy nyugágyban vagyok. Abban fekszem.
Hirtelen elkezdek futni.
Egy kertben találom magam. Befutok a garázsba, olyan sötét van és mégsem. Ekkor látom, hogy a madár, amit elkaptam már nem veréb. Valami sokkal nagyobb. Kék és piros színe van, de nem teljesen. Ahogy forgatom ide-oda az ujjaim között elkezdenek csillogni a színes tollai a sötétben. Egyre hevesebben verdes a tenyeremben, ki akar szabadulni. Alig bírom megtartani. Nagyon éles hangon kezd el csipogni. Segítséget kér. Tudom, hogy vannak mögöttem. Megpróbálnak utolérni. Most a csőre elkezd megnyúlni. Nagyon hosszú és éles lesz. Elkezdi csipkedni, szurkálni a kezem. Érzem a fájdalmat. A húsomból eszik.
Elérem az ajtót.
Egy folyosón vagyok, a házunkban. De ez a folyosó sokkal hosszabb, érzem két oldalt a fából készült szekrényeket és ajtókat, érzem bennük a ruhákat. Minden sötét, száraz és mégis homályos és ködös.
Előttem van a nappalink. Onnan jön a fény. Nagyon-nagyon erős. Már-már elvakít.
Nem tudom neki megmutatni a madarat. Eltűnt.
Anya meghalt.
Felriadok, ez csak egy álom. Szuggerálom.
Hallom az emeleti szobából, hogy húzza fel a redőnyt a konyhában. Mindjárt elkezd búgni a kávédaráló...
Így is lesz. Várom a kávé illatát hogy felérjen...
Furcsán megrándul a testem.
Felriadok.
Egy matracon fekszem egy sötét szobában.
Anya meghalt.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése