Szóval volt egy álmom, talán, mindezidáig -már amire emlékszem- a legrövidebb.
Este volt; kint voltam a ház előtt, nem tudom, hogyan kerültem oda, a kapubejáró közvetlen közelében. Teljesen el voltam szörnyülködve, hogy lehetett ráállni a kis Suzuki első tengelyével a filigrán kis kovácsoltvas kapura és az hogyan nem roskad össze az autó súlya alatt, aminek a feneke ráadásul lelógott a feljáróról. Tudtam, hogy valaki jönni fog, (ezért tébláboltam ügyetlenül a ház előtt,) de nem tudtam ki és miért. Odamentem, hogy a kezeimmel odébbtoljam a járművet, de fogalmam sem volt, hogyan fogom ezt megtenni, hiszen az autó hátsó tengelye részben egy hortenziabokron, részben egy vízóraaknán, részben pedig egy gázóraszekrényen állt, de mire feleszméltem a kezeim között már nem az autó, hanem egy kerékpár volt.
Elestem, aztán a kerékpár is eltűnt.
Hirtelen megjelent valaki a sötétben, de most a sötét nem fekete volt, hanem szürke, és ha nem is tisztán, de sokkal jobban lehetett látni, mint azelőtt.
Mila Kunis volt az. Teljesen be volt öltözve, valami vastag kabátot viselt, csuklyával, aminek a széle ilyen szürkés-fehéres szőrmés volt. Az arcát tisztán láttam. Fantasztikusan gyönyörű volt.
Annyit mondtam neki: Milla Jovovichnak jobbam örültem volna.
Megsértődött. Rosszul esett neki.
Azonnal továbbindult, mire megfogtam az alkarját és azt mondtam: csak vicceltem, de mire pislantottam egyet, azonnal eltűnt a kezeim közül.
Akkor tudatosult bennem, hogy a biztonsági kamera szemszögéből láttam mindezt ... és akkor ...
... megint a valóság.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése