Ha végigkövetjük a Föld életútját, láthatjuk, hogy mennyire rossz,
agresszív és lakhatatlan bolygó volt a kezdetekben. Volt fagyos hógolyó, volt
pokoli forró tűzgolyó, de mégis, valahogyan elindult a fejlődés rendkívül
hosszú és rögös útján, aminek köszönhetően az ember is megjelenhetett aztán.
Nagy divat lett manapság a természetvédelem, az állatvédelem -elsősorban- politikai érdekek meghívására.
Kedvencem, hogy húsz éve még az volt a baj, hogy a nagy hidegben
befagynak a folyók és a tavak vizei és a szegény halacskák megfulladnak. Hányszor és hányszor volt már jégkorszak a Földön és az állatvilág
köszöni szépen jól megvolt akkor is, mint ahogyan most is, mindenféle emberi
beavatkozás nélkül.
Most meg a marhák telefingják metánnal a légkört, és azonnal le kell gyilkolni őket, meg amúgy is rossz hatással van az ember egészségére az állati hús.
Érdemes megnézni azokat az állatokat, akik a Föld egy elszigetelt kontinensén
kényszerültek élni, megélni és fejlődni. Gondolok itt mondjuk Ausztráliára.
Mennyire csúnyák, esetlenek és drabális felépítésűek azok az élőlények.
Egyszerűen nem érte őket elég inger ahhoz, hogy még jobbá váljanak.
Szerintem
ez nagyon érdekes és megdöbbentő.
Gondolhatunk a dinoszauruszokra is akár, ha még korábbra megyünk vissza
az időben.
Egyáltalán nem szépek, egyáltalán nem lenyűgözőek. Mármint olyan értelemben, hogy ha a ma élő állatokhoz hasonlítjuk őket.
Nyilván az már a sors??? iróniája, hogy most maga az ember avatkozik
bele a Föld életébe negatív módon, az az ember, akit a Föld fejlődése segített
ahhoz, hogy most mi itt legyünk.
A folyton változó, fejlődő Föld rákényszerítette az embert, hogy az alkalmazkodás
és munka révén még okosabb és hatalmasabb legyen; hogy megfelelően használja az
agyát.
Pechére teremtménye a saját fejére nőtt.
Ugyanakkor mintha a földi élet velejárója lenne az, hogy a fejlődést
mindenképpen meg kell hogy előzze egy nagy kataklizma, egy óriási pusztulás,
mégpedig azért, hogy valami sokkal jobb, fejlettebb valami vegye át az elődök
helyét.
Sokszor nem értem azt, miért akarnak bizonyos, már kihalt
állatokat újból feléleszteni, klónozni ...
Ha az embert még nem vesszük figyelembe, láthatjuk, hogy ezek az
élőlények -részben, vagy akár egészben-, azért pusztultak ki, tűntek el, mert
nem voltak már alkalmasak arra, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott élethez, a
megváltozott környezethez.
Elpusztultak, kihaltak hogy a helyüket egy fejlettebb, erősebb és
rátermettebb vegye át.
Nem tudom, hogy az emberrel mi lesz, hogy az emberre is ez a sors vár
-e?
Vajon van még hova fejlődnünk vagy a mi helyünket is átveszi valaki
vagy valami?
Ezek persze költői kérdések, ki tudja mit hoz a jövő?!
Ebbe a hosszú okoskodásba csak azért kezdtem bele, mert ugyanezt érzem
az emberiséget illetően is.
Ha megnézzük az emberi technika vagy a társadalom fejlődését, akkor
minden egyes előreugrást (legyen az társadalmi vagy technikai, technológiai)
egy nagy pusztulás előzött meg. Most hirtelen a Római Birodalom jutott eszembe.
Bár, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs már mi történt. Nem szeretem
különösebben a történelmet. Milyen hatalmasak voltak, milyen nagy hódításokat
hajtottak végre, mennyi mindenre kiterjedt a hatalmuk. De mintha ez a fajta
jólét lett volna talán a vesztük is. Eltűntek, de a helyükön megjelent valami új,
valami fejlettebb.
Most, ha az emberi társadalomra gondolok sokszor azt érzem, hogy most
szintúgy egyfajta hanyatlásban vagyunk, ami sokkal inkább társadalmi, semmint
technológiai.
De mindez olyan, mintha ezt a hanyatlást valami, valamik vagy valakik
tartósan fenn akarnák tartani.
Egy akut torzulás, ami csak nyúlik és nyúlik,
mint egy koszos rágógumi, amit senki nem akar már elvágni és kitobni a kukába.
Mint egy rossz álom, amiből szándékosan nem akarják, hogy felébredjünk.
Amikor éppen az ébredés pillanatában öntudatra ébrednénk gyorsan leszedálnak,
hogy sohase láthassuk meg a rosszat, ami folyamatosan pusztít, de nem elpusztít
minket. Egy tartós kóma, egy végtelen vegetáció.
Miért történik ez? Mi értelme van ennek?
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése