A kezdet

Azt hiszem először valamikor 2008 körül kezdtem el blogolni.

Az első bejegyzésemet a WordPress berkeiben írtam. Egy Levi’s 501-es fekete farmer rendelése kapcsán ömlengtem pozitív gondolatokat, pedig a farmer nem volt jó; túl hosszú volt.

Fogalmam sincs már mi volt a többi, meglehetősen kevés poszt tartalma.

Nem szerettem a WP-t; túl bonyolult, feleslegesen részletes kezelőfelülete volt, és –legalábbis számomra– ennek ellenére nagyon kevés beállítási, testreszabási lehetőséggel, ingyen pedig csak visszafogott és dedós témák álltak az ember rendelkezésre.

Voltak próbálkozásaim a Blog.hu-n, illetve a Freeblog.hu-n is, de körülbelül csak addig jutottam, amíg beregisztráltam. A kezelési és beállítási lehetőségektől felállt a szőr a hátamon; a WP-hez hasonlóan a túlságosan sok, átláthatatlan, és sokszor felesleges, haszontalan funkciók garmadája kiidegelt. A Tumblr esetében pedig rá kellett döbbennem, hogy a képek posztolásán kívül semmire sem jó.

Úgyhogy váltottam a Bloggerre; és bár az elmúlt egy-két évben korlátozták a html alapú szerkesztés lehetőségét, még így is ez maradt a legjobban testreszabható oldal; ergo egy számomra megfelelő, egyedi és minimalista stílusban tudom megalkotni az aktuális témát; és nem mások gagyi munkáiból, illetve előre legyártott, végtelenül unalmas, konvencionális sablonszarokból kell válogatnom. 

A másik pozitívum, hogy átlátható, pont annyi lehetőséggel, beállíthatósággal, amire szükségem van, ami nekem kell. (És nem utolsó sorban, elég sok Google szolgáltatás van, amivel még tovább lehet turbózni a blog láthatóságát, látogatottságát, de nekem egy Google Analytics egyrészt felesleges, mert nem generálok –és nem is akarok egyébként– akkora forgalmat, másrészt azt szintén bonyolultnak és átláthatatlannak tartom. Egyedül a Webmaster Tools-t használom, az oldal(ak) indexelésére.)

Rövid idő alatt rájöttem, hogy ez a debileskedés, hogy minden nap leírom mi történt velem: a reggeli merevedéssel egybekötött problémás vizelésemtől kezdve a nap folyamán az iskolában, illetve az élet egyéb területén elszenvedett vélt –vagy valós sérelmeimen keresztül, a pont a fürdés közben rám törő szarási ingerig; szánalmas és értelmetlen. Ráadásul míg ez a többi embernél bejött, nálam valahogy nem.

Szóval elég radikális váltást eszközöltem.

Eldöntöttem, hogy erotikus (nem pornó) tartalmakkal egybekötött művészi történetírásba kezdek. Bizonyos élethelyzeteket, élettörténeteket találtam ki, amiket leírtam. Volt olyan, hogy egy-egy képhez, ami megihletett, szintén valamilyen történetet találtam ki. Például egy emeletről le volt fotózva egy bőrkanapén kéjes pózban heverő nő, és egy emberi tudattal rendelkező pók helyzetébe képzelhette magát az olvasó az irományon által, aki a nyolc szemén keresztül, többszörös katarzisban, ha nem is nyál, de mindenképpen pókfonatot csorgatva egyre közelebb ereszkedik humanoid múzsájához. Mindezt kicsit Kafkásan.

Szerintem poénos volt, és sokszor morális témákat is górcső alá vetve, vesézgetve terítettem a karaktereket a nagyérdeműnek.

Elég jól ment, bár csak rövid ideig.

Ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a forgalmat, a nézettséget, az érdeklődést, minden napra ki kellett találni valamit, ami egy idő után már nem ment. Fárasztó volt. Elfogyott az ihlet.

Ráadásul a tartalmakhoz képeket is kellett keresni (mindig csak softcore képeket raktam ki), viszont ehhez bele kellett vetned magad a 18+ -os tartalmak sűrűjébe, ami nagyon időigényes volt, továbbá: ha minden nap cicik meg puncik között kell nézelődnöd, rohadtul meg fogod utálni az egészet. Tudod, mint a nőgyógyász műszak végén, amikor benyit egy bárba: 'áhhááhhhááhh, végre! ARCOK!'

Egyébként reklámoztam még az oldalt anno iWIW-en, de amikor privát szexvideókat kértek tőlem, közös maszturbálással egybekötve, akkor úgy láttam, jobb lesz nem erőltetni ezt a dolgot.

Az az érdekes pedig, hogy szimplán Met–Art-os képekkel dolgoztam. Semmi durvábbal. Az emberek valahogy mégis mást láttak bele, ráadásul az, hogy entellektüel módon megoldva próbáltam mindezt tálalni, kiegészítve saját, szubjektív, olyankor ironikus, de leginkább különc gondolataimmal, jelentősen szűkítette az alapvetően balkáni kultúrájú érdeklődést.

Egyre inkább elment az embernek a kedve az egésztől; másrészt, egyre nagyobb problémát jelentett a meztelen képek feltöltése, pedig rengetek fájlmegosztót próbáltam. (Valahogy 2009 táján terjedt el epidemikusan ez az interneti cenzúra a meztelenség irányában.) A másik legnagyobb probléma az volt, hogy a többség nem engedte a direkt linkelést, nekem meg arra volt szükségem. A Photobucket jó volt, de letiltotta a fedetlen képeket. A Fileden nagyon jó ingyenes alternatíva volt, annál állapodtam meg, de az meg csődbe ment valamilyen okból kifolyólag, ráadásul olyan szinten szűntek meg, hogy a korábban feltöltött képeimhez sosem férhettem hozzá. Egy időben átköltöztem a Bloggerre, de ott szintén letiltogatták a képeket, amit a mai napig nem értek, mert most is töltök fel 'naked' cuccosokat, és most nincs semmi gondjuk vele. Lehet a nagyüzemi gyártást nem nézték jó szemmel.

Ilyen viszontagságos körülmények között, megtört, letört szarvú érzésekkel vonultam vissza egy időre.

Úgy 2012 körül írtam egy magánjellegű blogot, ami az életemnek egyfajta rezüméje volt, ezt persze szigorúan magamnak csináltam (elég sok mindent történt akkortájt, aminek a hatása mind a mai napig érezhető).

2014 júliusában gyakorlatilag ebből a virtuális naplóból kiragadott részletekből, illetve a fentebb említett felnőtt tartalmak különc keverékéből született meg a gelidus/julius, ami mind a mai napig a múlt emlékeitől és a jelen behatásaitól hangos …