A szokásos, térdgyilkolós kerékpározásból hazafelé tartva, kisvárosom egyik egyirányú utcájában, félelemérzet nélkül -mondván mi jöhet szembe- pedáloztam az út jobb oldalán, amikor is, egy, a random tujasor árnyékából előugró (nem fekete) macska keresztezte utam.
Pofátlanul, rezzenéstelen unottsággal lépkedett el előttem, és csak azért nem csaptam el, mert a greenpeace génjeim riasztást küldtek a zöld-neurotranszmitter pályáimon, s a sürgető jelzések végül az ujjaim fékre karmoló mozdulataiban manifesztálódtak.
Felháborodva az ijedségemen és az állat hanyag nemtörődömségén elkurjantottam magam:
„Héjlóu, cicaaaa!!!”
És ahogy szemrehányó pillantással követtem tekintetemmel a lépkedő dögöt, az út túloldalán hirtelen megakadt a szemem egy néhány tagot számláló, az átlagéletkort tekintve körülbelül 12 éves lány-kompánián ...
Most már mindenféle beképzeltség nélkül állíthatom: én vagyok az az ember, aki a legrövidebb idő alatt, világrekordot felállítva tekert át az utcán.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése