Azt hiszem, van egy végletesen perverz szokásom. Olyasmi, amiről az ember önmaga előtt is csak szemlesütve mer értekezni. Ez a valami sokkal több a lábfétisnél, össze sem hasonlítható a szőrös vénuszdombok iránt érzett izgalommal, a karakteres női arcok felé táplált eksztatikus boldogsággal. Ez rettenetesen mélyről jövő, az évezredek során -szó szerint belém ivódott dolog-, már-már atavisztikus közhelyként tölti ki mindennapjaim, ami még a megfogantatásom megelőző óráiban kelt életre, hogy végérvényesen részemmé, alkotóelememmé avanzsálódjon. Míg a halál el nem választ.
Nem tudok víz nélkül élni. Minden egyes időintervallumban velem van. A testemben, a gondolataimban.
Különös kapcsolat a miénk: egyszerre meleg és olvasztó és hideg és fagyasztó. Kölcsönös megaláztatásban részesítjük egymást. Olykor úgy érezzük ez többet ad nekünk, mint a hisztérikus vágy egymás iránt, ez a szükséges rossz, amit a Paradicsomból való kitiltásunkkal hozhattunk magunkkal.
Legtöbbször élve szlopálom. Tisztán veszem magamhoz, a részemmé teszem. Máskor, elkerülendő együttlétünk poshadttá válását, különböző elemeket magában hordozó fajtáját preferálom. Az ásványvíz különös pezsgése segít fellendíteni elcsigázott lényem. Van úgy, hogy 100°C -ig hevítem, saját, önző érdekemben, hogy gyomromba juttatva, testem minden egyes fásult pontját felhevítse. Imádom nézni, ahogy lénye nyugtalanul fészkelődik a bádogedényben, melybe én kényszerítettem bele. Tudom, hogy forr a dühtől. Elfojtva a lángok útját szeretne egyenesen a szabadságba jutni. Valami beteges élvezet kerít hatalmába, amikor a forrásponthoz közeledik. Pattog a fém, rezeg a vörösre forrósodott alátéten a bögre, megállás nélkül szaporodnak alján az apró buborékok, várják az alkalmat, hogyha eljön az idő, szempillantásnyi idő alatt rugaszkodjanak el a fenékről, hogy a felszínre érve hatalmasra duzzadt, maró bombaként kilőjenek, lehetőleg sanyargatójuk arcába.
Előfordul, hogy visszaadja kegyetlenségem. Ha mondjuk leforrázom magam vagy amikor belemar nyelvembe, ha megízlelem különböző segédeszközökkel kívánatosabbá tett énjét.
Minden nap magamra kenem. A testem különböző nyílásait használom kínzására. Sokszor ízesítem. Nem fogadom el lénye valóját. Olyan ez közöttünk, mint egy rossz házasság; legalizált gyűlölet. Rendszeresen megalázom. Nem fogadom el olyannak, amilyen. Nincs bennem tisztelet. Nem akarok alkalmazkodni hozzá. A vágyaimnak megfelelően kényszerítem vérfertőző kapcsolatra illóolaj rokonságával. Egyszerre ellazít és bizserget. Persze, ha nem vigyázok és ütök meg vele sistergős hangot, könnyen égési sérüléseket szenvedhetek. Nagyon aljas egy fludium. Flúgos. Néha nem elég a rokonságával átélt orgia. Patologikusabb, fojtogatóbb delíriumra van szükségem. Ilyenkor felajánlom másoknak. Hogy megízleljék, kiszipolyozzák. Én pedig reszketve könnyezek, elalélva törölgetem izzadtságtól gyöngyöző homlokom, melyek letűnt lényének csökevényes manifesztáció. Eszelős vigyorral deklarálom, ahogy a növények kiszívják az utolsó cseppig és kiszáradt agóniájában már csak a csorgó nyálamra vethet utolsó, kitikkadt pillantást.
Rengeteg mocskos kis titkunk van még, olyan mélységekben, amelyekbe még én sem merek lebukni. Félek az iszonyatos nyomástól odalent.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése