Morális miópia

Ahhoz, hogy erkölcsösen éljünk, hogy a moralitáson túl még objektíven is lássunk, érezzünk; embereket kiismerjünk (ami egyébként egy átok, mert minden egyes alkalommal szembesülhetsz azzal, hogy férgek vannak amerre csak nézel), tehetség kell.

De a moralitás egy megfoghatatlan dolog. Az emberek nemhogy morálisan nem tudnak élni, a fogalommal sincsenek tisztában. Egy láthatatlan dolgot kellene nekik megmagyarázni. Az meg lehetetlen feladat. Mégis hogyan beszélhetnél olyanról, amit nemhogy nem látnak, még átélni sem tudnak. 

A moralitás nem kézzelfogható, a semmiről pedig nem lehet láttatóan beszélni, főleg egy olyan balkáni pocsolyában, ahol a mentalitás 'az lehet hogy nekem jó, de neked még jobb; hát a kurva anyádat!'

Valahol érthetetlen és rémisztő ez a helyzet.

Az emberség, erkölcsösség velünk született dolgok? Ezeket a rossz környezet, a rossz nevelés irtja ki? Vagy az (át)alakuló, fejlődő személyiségünk áldozatává válik? Genetikai hajlam? Mindez együtt, egyik sem?

Ha van egy világhírű hangszerkészítő és ő engem beavat a zongora történetébe, kik hogyan miből hozták létre az első hangszereket, majd hogyan tökéletesítették a gyártást, a minőségét; attól még nem leszek világhírű hangszerkészítő; ha elmondja egy világhírű zongoraművész milyen módszer szerint működnek a zongora részei, ha megmutatja, hogyan lehet az eszközt megszólaltatni ... attól én még nem leszek világhírű zongoraművész.

Ha megtanulnám, amennyiben egyáltalán képes lennék rá, valószínűleg sohasem, de ha megtanulnám néhány világklasszis szerzeményét, az biztosan nem úgy szólna, mint akkor, ha ő ülne a zongora előtt.

Én csak lemásolnám, utánoznám. Mert nincs meg bennem az a többlet, az a plusz, az a tehetség, ami benne; a lélek, a szenvedély, a kreativitás, a genetikai adottság; a tehetség.

Egy jó példa lehetne még nagymamám „kőttrétes” receptje. Amit mindenkinek odaad, de a többieké sosem olyan finom, mint a mamáé. Pedig mindenki ugyanazt teszi bele, ugyanúgy, ugyanazokkal az arányokkal és termékekből. De soha, senki nem tudja úgy elkészíteni, mint ő.

Hogyha egy felnőtt embernek vagy egy iskolás osztálynak vagy bárkinek beszélsz a moralitásról, arról, amit érzel, hogy mindez hova vezet, és hogyan kellene élni, ahhoz, hogy jobbá váljunk és ezáltal a világ, az egyik fülükön be a másikon ki. Gyerekeknél ez érthető, de a moralitás hiánya a felnőtt embereknél ugyanúgy jelen van. Ha nincs bennük moralitás, hogyan tudnák felfogni a moralitást? Van olyan bennünk, hogy moralitás-receptor? Nincs? Hová lett? Megette a fene?

És ami még megdöbbentőbb, hogy ezek az emberek élnek; ha morálisan nem is, egzisztenciálisan érnek/érhetnek el sikereket. Ők jutnak előbbre, lelkiismeret, bűntudat nélkül, hamis meggyőződéssel, gőggel, öntudatossággal. És az, akinek van moralitása, ami szerint akarna élni, azt kinevetik, kiközösítik, eltapossák; az egyszerűen nem boldogul. Elbukik.

Félelmetes. Rémisztő. Beteges.

Vajon az erkölcsösséget meg lehet tanulni? Ez egy réges-rég elfeledett dolog, amit csak fel kell eleveníteni, és mihelyst elkapja az ember a fonalat, már tudni fogja magától, mit és hogyan kell tennie? Nem hiszem. Eleve, ha valakinek már kérnie kell, tanulnia kell, ott már baj van.

Hogyha esetleg lennének olyanok, akik szeretnének jobbá válni, és hallgatnának a szavadra, a tetteidre, és ők is aszerint akarnának élni, tanulni akarnának tőled, ők is csak utánoznának, mímelnének. Másolnának. Nem értenék cselekedeteik lényegét. A kvintesszenciáját. Tetteik célját. Nem tudnák, mit kellene keresniük, mit kellene látniuk.

Ha pedig nem értik és nem tudják és nem látják mit is kellene tetteiktől, nézeteiktől, gondolkodásmódjuktól várni, csalódni fognak; ha pedig csalódnak, miért folytatnák azt, amibe belekezdtek. Hit nélkül? Jóérzés nélkül?

Egyedül vagy. Néhány nagyon-nagyon távoli társaddal, akik talán még próbálkoznak, ha bele nem fáradtak és törtek meg, biztosan van olyan, aki önkéntes szobafogságot választ, elvonul a világtól egy mondvacsinált szigetre, amire előbb-utóbb úgyis betör a gonoszság, és lehet szép számmal függő.

Aki gondolkozik, az képtelen józanul élni. Képtelen feldolgozni ezt a mértékű morális hitványságot. A fehércigány attitűdöt. Ami ketyeg, ketyeg ... és egyszer csak felrobban majd, ami majd elpusztít minket is.