Gyökérség

Most az új, ideiglenes hobbim a kertészkedés lett, és mint minden más (random megtetszett) témában, alapos utánajárást tartok -egyfajta alapozó akkumulációt-, mielőtt gyakorlatban is kifejezném nagyra törő ambícióimat az adott tevékenységet illetően.

Így történhetett meg az, hogy majdnem minden oldalon más-más információval szembesültem az adott növény tulajdonságait és igényeit illetően; ahol meg nem, az azért volt, mert az egyik oldal szimplán Ctrl-C Ctrl-V művelettel adaptálta az információt (abba már bele sem megyek, hogy még a mondatokat sem voltak képesek átírni vagy az esetleges helyesírási hibákat kijavítani; az meg egy újabb érdekes helyzet, hogy egy helyesen leírt mondatot mégis hogyan lehet helyesírási hibával bekopipésztezni).

Van egy bizonyos személy (akit egyébként követek minden lehetséges web2-es applikáción), aki rendszeresen tölt fel videókat, melyekben különböző fejlődési stádiumban lévő növényeket mutat be, és azok származását, javallott elhelyezését, nevelési igényeit, metszését, stb. taglalja. Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, ugyanis gyakran elkalandozik a tárgytól, de ez csak aranyosan esetlen szórakozott habitus azoknál, akik szenvedélyesen igyekeznek beszélni rajongásuk tárgyáról. Így megesik, hogy a lényeg néha elsikkad.

Többször megemlítette már ez az illető, hogy hányszor és hányszor fordult már elő vele az, hogy olyan élőhelyen, olyan körülmények között talált rá -szó szerint és átvitt értelemben- „virágzó” növényekre, ahol soha nem gondolta volna; sőt, az egyetemeken kifejezetten ennek a lehetetlenségéről lamentáltak.

Majd egy tanóra keretein belül szintúgy megjegyezte: ennek a növénynek ezek a tulajdonságai, igényei, írják le, aztán gyorsan felejtsék is el, mert a valóságban minden más, a valóság mindent átír.

Legjobb példa erre a mikulásvirág.

A kertészmérnök -önmagával ellentmondva- teljesen ambivalens infókat deklarált mozgóanyagaiban ugyanerről a virágról.

Mindez összehasonlítva saját plan(e)táris világom tapasztalataival:

-a mikulásvirág valójában egynyári növények tekinthető, nem nagyon éri meg a következő karácsonyt; <- Itt már körülbelül a harmadik évét üli a cserépben.

-rövid nappalos, 6-9 héten keresztül 12 óránál kevesebb napfényre van szüksége, hogy piros levelei legyenek; <- Ez hol megvan, hol nincs. Néha fel van húzva a redőny, néha nem. Néha lámpafényt kap, néha semmit. És most november 21 -én már piros levelei nőnek.

-15-20 fok az ideális (mondott már 10-15 fokot is); <- Az igaz, hogy északi irányba néző ablakban van, de a konstans hőmérséklet a szobában valahol 22 fok körül mozog.

-2-3 naponta (hetente, két hetente) kell öntözni; <- Hetente egyszer kap vizet, érzésre. De van, hogy még ritkábban, ha túl vizesnek látom a földjét.

-az a mikulásvirág, amelyik 10-15 centire fel van kopaszodva, hamarosan el fog pusztulni. <- Itt pontosan ez a helyzet, de nemhogy nem akar elpusztulni, visszavágás nélkül is megkezdte ezeken az alsó részeken az új hajtásait kidugni (annyit tettem csak, hogy nagyobb cserépbe ültettem nyár végén, és tápoldatot kapott).

Egy másik példa, kinti növény. Mégpedig a vérmogyoró, aminek a levelei állítólag mindig vörösek. Hát nem azok. Első éven vörös volt, azóta eltelt négy év, ha nem több, és a tavasszal megjelenő kis vörös levélkezdeményei nyár közepére mattos-zöldes színre változnak és előrehaladva az őszi hónapokban, még világosabbá válnak. Minden oldalról kap fényt, és egy lakó- és pihenőövezetről beszélünk.

Minek kell elvégezni egy főiskolát, egyetemet egy kertészmérnöki diplomához?

Minek kell olyan tulajdonságokat elsajátítani, amik már a tanulás pillanatában elavultak, majdhogynem használhatatlanok.

Még annak is több értelme lenne, hogyha azt tanítanák meg, hogy mik azok a tág határok, amik között egy növény életképes.

De a legjobb mégis ez a demagóg kifejezés: gyakorlat.

-amikor két kézzel túrsz a földben,

-amikor tetőtől talpig mocskos leszel,

-amikor a hangyák megcsípnek,

-amikor földigiliszták bukkannak elő az ujjaid közül ...

-amikor a törmelékek, a gyökerek, a szárak megsértik az ujjaidat, a körmeidet,

-amikor kézbe veszed a növényt,

-amikor megérinted a szárát, a leveleit,

-amikor megszagolod a virágaik illatát,

-amikor ültetsz, vágsz, gondozol ...

Néha nem sikerül, néha elpusztul egy-egy növény, néha rossz döntést hozol, de hogyha odafigyelsz, tapasztalsz, akkor kellő rutinra tehetsz szert. Játékosan tanulhatsz. És mindez azért van, mert benne élsz, vele együtt élsz, vele együtt lüktetsz, és semmilyen erőfeszítést nem kellesz tenni ahhoz, hogy bármit is megtanulj, mert ragad rád magától; mint a mocsok, a sár. A munkádnak látható, kézzelfogható eredménye lesz, amiről gondoskodsz, amiért aggódsz -mert időd és energiád és szereteted van benne -van mit vesztened!, a te saját értékrended lenyomata mindez:

A teremtőé, az alkotóé. (És itt bocsánatot kérünk Földanyától, ne haragudj önző fattyad szavaiért.)

De ez nem fontos. 20-30-40 oldalakat bemagolni egy könyvből a vizsgákra, az kell. (Tudom, én is jártam egyetemre másfél évig, igaz más területen. Ebből állt az egész, aztán számonkérés, egy hét múlva mindent elfelejtesz, aztán jön a következő magolás, és így tovább. Elmebeteg körforgás. Agyilag kiszikkadsz teljesen, és persze fogalmad sincsen arról, (a)mit tanultál. Még elképzelni sem tudod igazán. A képzelőerő ilyenkor pedig elég rossz segítő. Ha túlságosan megideologizálsz valamit, sokkoló lehet a valóságos felismerés.

Nyilván van, aki gyerekkora óta benne él a növényvilágban, talán még volt egy papa, aki mindenre megtanította. Vagy van, akinek lehetősége nyílik arra, hogy olyan helyen gyakornokoskodjon, ahol még tudást is szerezhet, rátermett, naprakész emberektől, de legtöbbször ez sem jön össze.

Mindezekért a hiányosságokért cserébe a latinul bemagolt növénynevek, melyek ismerete életbevágó fontosságú, bizonyosan kárpótolnak.