gelidusjulius

E rút szemöldök és telhetetlen

keselyű, mely bensőmet fölzabálja,

lett életemnek egyedüli társa,

s kínom horgas csőrétől oly kegyetlen.

Úgy akarom, ama napon, amelyen

sötét vérem utolsó kortya várja,

hagyjátok velem egy percig magára,

és háborgatni egy lélek se merjen.

Haláltusámban diadalt aratva,

szeme sötétlő kétségbeesését

rajtakapnám, míg végső roncsom fogyasztja,

s fenyegetőnek látszik sorsa végképp,

ama préda nélkül, mely jóllakatta

sohase szűnő, irtózatos éhét.

Sötétben tapogatózunk. Mindent megteszünk, hogy legyőzzük a gonoszt, különben elpusztít bennünket. Ha azonban az ember jelleme a sorsa, akkor ez a harc nem választás, hanem küldetés. Olykor ettől a súlyos tehertől mégis megbotlunk, és felborul tudatunk törékeny rendje. Ekkor győzedelmeskedik bennünk a szörnyeteg, és magányosan a szakadékba bámulunk, az őrület groteszk, vigyorgó ábrázatába.

Méltatlanul szenvedsz, cserbenhagyott az ész,

állsz téveteg, mint rossz orvos, mikor beteg,

csüggedt vagy és tanácstalan, mert nem találsz

gyógyírt, amellyel orvosolhatnád magad.