Drogérikus dogma

Csengetnek, szokatlan időpontban.

Kicsit feszélyezve éreztem magam, mivel éppen virágültetés, illetve egy kiadós darás tészta evés után voltam. 

Combközéptől meztelen, koszos-szőrős lábakkal nyitottam ajtót, groteszk kontrasztomat pedig csapzott, a szélrózsa minden irányába álló hajam és a fogaim között fogkőlepedékként színészkedő dara-galacsinok fokozták tovább.

Az ajtóban egy fekete nadrágot, fehér ing-sötétkék, mintás nyakkendő kombóval viselő fiú.

Testalkatához a kravátli kicsit keskeny, és talán a derékvonalánál is túllóg; elkapkodottá teszi formális ruházat iránti igényét.

A bal oldalán egy konszolidált lány, fekete nadrágban, és talán a vörös és a barna elegyével színezett felsőben, melynek bicepszközépig szabott karjai epolettszerű bohémiában végződnek.

Mindegyikőjük bemutatkozik, de nem tudom megjegyezni a nevüket (ők megjegyzik az enyém), a kézfogással vagyok elfoglalva, ami határozott, nem is erős, nem is gyenge.

Bizalomgerjesztő.

A tenyerük meleg. Meglepő módon mindegyikük kezét törékenynek érzem. A lány kicsit esetlenül tud bemutatkozni, hiszen a fiú háta mögül kell utat törnie magának, mivel az rögvest magához veszi a kezdeményezést és már löki is a sódert.

A feladat: válaszd ki két illat közül, melyik a jobb. 

Lassan már két éve annak, hogy kapcsolatot kezdek olyasvalakikkel, akik nem a családtagjaim.

A fiú elképesztő gyorsasággal hadarja a marketingszöveget -amiről az elején még nem sejted, hogy az-, nem is értem, hogy ilyen rövid mondatokba, ennyi információt, ilyen rapid, témaváltós dikciókkal mégis hogyan képes valaki fejben tartani; egyáltalán, nyelvbotlás nélkül elmondani. Svádáját humorizálással és némi erotikával fűszerezi, -amiket igazából időd sincs felfogni-, ezért nem is csattannak akkorát, mint szeretné.

A fiú tudakolja tőlem, milyen típusú férfi vagyok, a romantikus vagy az energikus fajta, mire könnyed vállrántással azt felelem: alternatív. Elkerekedett szemekkel tárja szét parfümös dobozokban végződő karjait, de rendkívül gyorsan kapcsol, nem hagyja magát kizökkenteni szerepéből a különc kis riposztommal; máris hadarja tovább a drogériás dogmát.

A csuklómra két férfi pacsuliból fúj, egyet a romantikus fajtából, a másikat az energikusból. Az energikusat választom, mert az citrus-fajta; bármit is jelentsen ez, de a lényeg, ez tetszik.

A mellette álló lány buzgón bólogat minden egyes megnyilvánulásomra. (Azt gondolhatnád, neki csak ennyi szerep jutott a duóból. Tulajdonképpen nem is tévedsz nagyot.)

Ő a saját csuklójára fúj két illatot -ezek már női illatok-, és abból kell kiválasztanom melyik tetszik nekem. Itt is az energikusat választom. Buzgón bólogat. Fekete szemfestékkel emelte ki szép zöld szemeit.

Azonnal átveszi a fiú a szövegfonalat, és már mondja is a következő feladatot, aminek jutalma: egy sztriptíz a lánytól. Pár másodperc szünet, talán pufferelt épp, ki tudja, valószínűleg inkább csak a hatásvadászat kedvéért fokozta az izgalmat -ami inkább csak benne izgett-mozgott- a hasraütésszerű pauzéval, illetve várta a felcsillanó szexuális lángot a szememben, de mindhiába. Szóval így folytatja: „a hölgy szépen feltesz neked egy kérdést”; majd a lány: „mondj két olyan dolgot, bármi lehet, ami Franciaországgal kapcsolatos”. 

Gérard Depardieu, és az a hosszúkás izé: Eiffel-torony, válaszolom a férfinév kissé ügyetlen kiejtése, és az épület kézzel történő lefestése mellett.

Elismerő tekintetekkel kapok virtuális fejsimogatást, a zöld szemű lány pedig továbbra is buzgón bólogat, a fiú meg a kezembe nyom egy parfümöt; grátisz, a helyes megfejtésért. Aztán mivel a szomszédaimmal ellentétben nem küldtem el őket a picsába, mivel ilyen jó fej vagyok, ezért kapok még egy parfümöt, grátisz.

Innentől kezdve abszolút sötét homály telepedett a retinámra azzal kapcsolatban, hogy most mégis mi a francot akarnak mondani, és azon morfondíroztam, ilyen rövid idő alatt mégis hogyan lehet elkalandozni a fő tárgytól, -azaz illatválasztástól-, és hogyan kerültek szóba a tízezrek.

Miközben fossa a szót, előveszi a pénztárcáját, ami tele van húszezressel, de megnyugtat, hogy ez nem az övé, hanem a főnökéé, ő csak értékesítő szerepkörben dolgozik, órabérért, és amúgy is leszarja az egészet, nem érdekli a pénz.

Mire ráeszmélek, még két darab parfümös doboz köt ki az ölemben, majd mire pislanthatnék, nagy kegyesen tudatja velem, hogy megvásárolhatom azt a két terméket, amit szaglászással kiválasztottam (magamnak), plusz még ezt a kettőt, pusztán 12 ezer forintért; közben erősen szuggerál arra az elismerő, szeretetbarát érzésre, ami azt hivatott kifejteni: mennyire nagylelkű velem, hiszen a parfümök dobozonként 15 ezer forintba kerülnének amúgy.

De hát te jó fej is vagy, meg okos, mert még azt is ki tudod számolni mennyi 15x3, és hát ő is mennyire jó fej, mert olcsón adja.

Amíg töprengek azon, miféle reflektálást tegyek a turbószájó gentlemannak, barátságba bújtatott üres kérdéseket kapok arról, mit csinálok, hány éves vagyok; utóbbin persze megdöbbennek és kedveskedve -megkerülve azt a tényt, hogy majdnem harminc évesen egy pubertás előtt álló fütyire hasonlítok- bókolnak nekem.

Azon sem lettem volna meglepve, hogyha lett volna rajtuk egy mikrofon. Lehet volt. 

Aztán magabiztos -vagy abba burkolt-, csillogó tekintettel várta a fiú a válaszom; a lányra nem sokat néztem, igaz nem sokszor szólt hozzám, talán 30 másodpercet ha beszélhettünk.

Én pedig megfogtam a négy dobozt, amit már kicsit összeizzadtam, ahogy a mellkasomhoz szorítva tartottam őket a szócunamija alatt, és udvariasan megköszönve, átnyújtva a négy dobozt, elutasítottam kolosszális ajánlatukat.

Neeeem? - ismét az elkerekedett, döbbent szem, a kicsit pufi, a melegtől és a gyors beszédtől kipirult, zsíros arcon, majd szempillantás múlva újból átkapcsolt a fiú a turbóüzemmódú gentleman szerepkörbe, és gyors, de továbbra is határozott és meleg kézfogással búcsúztak el tőlem, valahogy ugyanazzal az arcbarobbanó elánnal, mint ahogy érkeztek.

És hogy jön ide ez a kép. Hát úgy, hogy belül valami ilyesmit éreztem, amikor a fiú barátságot mímelő, mézes-mázas modora és a zöld szemű lány mosolygós helyeslése mögött megértettem önmagam naivitását és a valódi céljukat. Az őszintétlenséget, amit nyálas, ragadós mázba vontak; az érdeket.