Parafarok

Lábfétis, pisi-kakiszex, BDSM, öklözéses együttlét … ezeket nem mondhatjuk a szex hagyományos formáinak.

Nyilván itt már parafíliákról van szó, hogy kellően lélekbúvár legyek. Persze ezekkel a nem hétköznapi élvezetekkel is élhetünk teljes, sikeres életet –mind a munkában, mind a családi kapcsolatainkat illetően; hogy ki mit csinál otthon a négy fal között (nyilván nem emberkínzásra, incesztusra gondolok vagy egyéb elmebeteg időtöltésre) mindenkinek magánügye; egészen addig, amíg azt nem kötjük a másik orrára és nem akarjuk kötelező érvényűvé tenni mások számára.

Ezért nem buli számomra, amikor a melegek rózsaszínre festett fanszőrzetük között rejtőző farkukat lóbálják a nagyérdeműnek, giccses-flitteres kosztümjeikkel teleaggatott onanizált-koloniál kamion-bútorzataikon. Valószínűleg nem az igazi melegek érdekeit képviselik ők, ha meg mégis, akkor azt hiszem elég nagy baj van.

Bár, manapság mi az erkölcsös és mi a deviáns? A határok durván elmosódnak …

A fentebb említett élvezetek számomra meglehetősen távoliak. És akkor finoman megkerültem az averzió fogalmát. Nem tudok nemcsak velük, hanem az ilyen dolgokat kedvelő emberekkel sem azonosulni.

Sokan erre azt mondják: „nem értem az ilyen embereket”. Ilyenkor mindig elmosolyodok magamban: minek akarod érteni? Ha értenéd, ugyanolyan lennél, mint ők. Azt meg ugye nem akarod. Vagy mégis?

Ugyanakkor van bennem irigység, áhítat, féltékenység és lenyűgözöttség. (Ez most eléggé paradox kijelentés a fentebb említett sorokkal összevetve.) Az, hogy ezek az emberek ennyire teljes szívvel képesek odaállni a másik elé, példaértékű. Hogy bátran, őszintén képesek elmondani azt, mi izgatja őket, mire vágynak, mik az igényeik, a társuk pedig nem fordul el undorodva, nem neveti ki vagy bombázza megalázó megjegyzésekkel őket, hanem tiszteletben tartja, talán még meg is érti, elfogadja, és megteszi; partnere a másiknak.

Gondolom ehhez azért kell az, hogy mind a két fél hasonló élvezeti formákat preferáljon.

Vajon hol és hogyan találkoznak az ilyen érdeklődésű emberek? Az erotikakiállítások extrém standjainál kószálnak? Speciális, ezekre az élvezeti formákra kihegyezett internetes fórumokon ismerkednek? Vagy teljesen hétköznapi emberek, akik egyáltalán nem keresik a hasonló kvalitású társaikat, akiket az élet teljesen véletlenül egyszer csak összehoz, akik egy bizonyos együttélés után aztán, egy eltöltött éjszaka alkalmával, egymást ölelve, egymás karjaiban ezt mondják:

-Csodálatos volt.

-Igen, szerintem is.

-A következő alkalommal megöklözhetnéd a popsilyukamat is.

-Jó, rendben.

-Komolyan gondoltam.

-Ó. Rendben, de akkor te is az enyémet.

-Oké.

-Szeretlek.

-Én is, nagyon.

Hogyha lenne egy olyan barátnőm, akivel mindenben megértjük egymást, aki nemcsak intelligens, okos, hanem emfatikus képességeit tekintve is példaértékű, szerethető (ergo nem az élettől megkeseredett, frigid, az önértékelési zavarát és komplexusos nyomorát a férfiak hibájaként azonosító, pszichopata, ökohisztérikus nősoviniszta fehércigány proli), s aki számára emberként és férfiként én szintúgy felvállalható vagyok, és ő felvetné/felfedné előttem valamelyik parafíliás vágyát … fogalmam sincsen hogyan reagálnék.

Pusztán emiatt veszni hagyni nem akarnám a kapcsolatot; mindenesetre legalább megpróbálkoznék azzal, hogy kielégítsem az igényeit az általam még elfogadható, szubjektív, a szexuális szocializáció során felállított erkölcsös határaimon belül. Sőt, valamennyire át is kellene lépnem ezeket a határokat, hogy pontosabban körülhatárolhassam meddig mehetek el, mire vagyok képes és mindez mennyire kellemes; mert ez egy olyan terület, ahová önmagamtól sosem hatolnék be, maximum gondolati úton, izgalmas, érdekes lehetőségként megfoganva.

Erről itt nem volt szó, de a plusz még egy férfi vagy plusz még egy nő, vagy több férfi több nő felállás teljesen kizárva. A magánéletemet nézve sem engedek magamhoz közel akárkit, az ágyban ez halmozottan érvényes. BDSM, öklözés, kakiszex ugyancsak kizárva. A fájdalmat rühellem, okozni sem szeretek másnak (maximum szavakkal, de azt is csak a nagyon megvetett, lenézett fattyak számára tartogatom), ugyanakkor poénos, játékos formában teljesen rendben van a részemről; a kifordult ánuszrózsák, a szabad szemmel látható és kitapintható méhszájak szintúgy hidegek hagynak, az excrementumi élvezetek pedig … sosem tudom elképzelni magam, amint belekakkantok az általam szeretett nő szájába, majd a második turnusos vékonyfosásomat alternatív bőrápolóként szétkenve alkalmazom rajta.

Marad a lábfétis és a pisiszex.

Én a nő arca után a kezét szoktam megnézni, majd a lábát. Bár, ha egy nőnek szép keze van, akkor a lába is az. Nálam az a nő jelentős előnnyel indul, akinek izmos, karcsú lábai vannak. Nekem a lábak jönnek be, szeretem nézni és kézbe venni. Ez nem tudom, hogy önmagában fetisizmus –e.

Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy mell fetisizmus, vagy fenék fetisizmus miért nincs? Mert van egy csomó férfi, aki meg ezekre gerjed. Ennek ellenére nem kell női talpakat és lábujjakat nyaldosnom, vagy lábujjakat a seggembe dugdosnom, hogy orgazmusom legyen. De lehet ez is csak olyan dolog, amit ki kellene próbálnom, és a későbbiekben rákapnék, sőt mi több, az együttlétek megfűszerezője lenne.

A pisiszex már egy más vonal. Jelen állapotomban képtelen volnék arra, hogy mondjuk belepisiljek egy nő szájába. Ezt nem feltétlenül a prűdséghez vagy az undorhoz tudnám kötni. Inkább önmagamhoz, egy érzéshez, hogy számomra ez kellemetlen; megalázó ilyet tenni egy nővel (bár mondjuk ismerek néhányat, akinél akár alkalmaznám is -nem örömszerzésre). Nem akarok így kezelni egy nőt. Rossz érzéssel eltöltő dolog, annak ellenére, hogy ő mondjuk éppen ezt élvezi, ez kell neki, erre vágyik, erre izgul. Fogalmam sincs, hogy ezt meg tudnám –e tenni. Azt sem tudom, hogyha egyszer megtenném, utána még egyszer meg tudnám –e, és így tovább. Most, pisiszex tapasztalat nélkül maximum a lábfejét tudnám lepisilni, ha nagyon muszáj lenne, mást nem.

És akkor ott a csavar. Mi van akkor, hogyha ő is szeretne levizelni, és mondjuk nem csak a lábam, hanem az arcom, mert ez őt ugyanúgy vagy még jobban felizgatná és élvezettel töltené el. Fogalmam sincs hagynám –e. Fogalmam sincs megtenném –e ezt érte.

Fogalmam sincsen meddig mennék el.

Vajon hányan vagyunk, akik együtt élünk egy emberrel, akivel szemben teljesen, tisztán, maximálisan őszinték vagyunk? Egyáltalán feltétel nélkül őszintének kell lennünk, nemcsak ebben, hanem az élet minden területén a társunkkal? Vagy jobb, ha a mocskos kis titkaink jó mélyen eltemetve maradnak meg bennünk; amiről nem tudunk, az nem fáj alapon?