Újabb helyzetjelentés gyermekügyben.
Már az gondolkodásra adhat okot, hogy egy lakó-pihenő övezetben, ahol sorházak vannak, kis kertekkel miért kell homokozót meg csúszdát építeni a gyereknek; ráadásul 200 méteres körzetben két játszótér is van, sőt mi több, az egyik focipályával (ennek később lesz jelentősége majd).
Nyilván a háztartásibeli anyukának baromi melós lenne legyalogolni azt a távot, mert akkor esetleg eltűnhetne a löttyedt, zsíros segge és a három túlsúlyos gyerekét sem diagnosztizálnák idő előtt fiatalkori cukorbetegséggel.
Azon már meg sem lepődök, hogy a gyerek a csúszdát nem szabvány szerint használja. Azon versenyeznek, melyikőjük tud elsőként felrohanni rajta, természetesen mindezt úgy, hogy a lehető legerősebben odaverik a lábukat, hadd hupogjon a műanyag, s ezt a fantasztikus ötletet még elmebeteg üvöltözéseikkel és sikításaikkal is megspékelik, mihelyst a zenit elérhető közelségbe került számukra.
Az nem számít, hogy a csúszda mellé az elmés szülők 20 centiméter magas, félhold alakú betontömböcskéket telepítettek a virágok számára, amik tökéletesen alkalmasak arra, hogy a gyerek a fejét szétzúzza rajta, mivel annyi esze már nincs, hogy levegye a cipőjét és mezítláb mássza meg a lejtőt, mert akkor esetleg kisebb valószínűséggel csúszna meg és esne pofára.
Egy idő után azért mindenki elfárad, ilyenkor köztes programokkal töltik ki a mászás által okozott fáradalmakat. A lányok például a babájukat dobálják; a győztes az, aki úgy hajítja legmagasabbra a műanyag porontyát, hogy az a földet érés után a fokomélia legsúlyosabb stádiumában leledzen.
Ha pedig kellően kipihenték magukat ezzel az alternatív kalapácshajítással, akkor kezdődhet a csúcs meghódítása, ismét.
Az intelligens szülők tőlük pár méterre kellemesen szórakoznak gyermekeik zsenialitásán, sőt, néha biztató anekdotákkal buzdítják saját kölküket a másik leigázására ...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése